Első alkotás

2022.05.26. 15:42

Elferdült egy kicsit a pécsi mini Magasház

Egy nagyobb gyufaskatulya-méretű Magasház nőtt ki a pécsi Megyeri téren a volt Magasház közelében, mondta egy olvasónk, aki egy fotót is küldött a miniatűr alkotásról.

Zs. J.

Megpróbáltunk utánajárni, hogy ki és mikor tehette a bronzszobrot a térre. 

– Két fiatalember tavaly november 13-án délelőtt telepítette izguló családjuk körében a szobrot. Kifejezetten ügyeltek a biztos rögzítésére és az elhelyezésére, hogy így állítsanak emléket a pécsi Magasháznak – közölték lapunkkal az alkotók, ám kilétükkel kapcsolatban annyit kértek, hogy anonimitásban maradhassanak. 

Az alkotásról megtudtuk, hogy két hónap telt el a minta elkezdése és a szobor telepítése között, illetve a két fiatalembert Kolodko Mihály budapesti miniszobrai ihlették. Az ukrán származású szobrászművész többek között elkészítette a meséből ismert Mekk Eleket, a kockásfülű nyulat, illetve készült alkotás Skála Kópéról és Rubik Ernő világhírű találmányáról, a Rubik-kockáról. 

A pécsi első miniszobrot felállítása óta érte támadás, erről annyit közöltek velünk az alkotók, hogy élnek a gyanúperrel: csak erősek voltak a szelek arrafelé. Az újjá­éledt mini Magasház nagysága: 8x4,5x2,5 centiméter, és mint az elkészítők elmondták, bár elsőnek az első, remélhetőleg nem az utolsó alkotásuk volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában