Ezért nem tud kinyitni a minibánya

Bányával Zola regényében, a Germinalban találkoztam először, no meg Jókai Mégis mozog a földjében. Lenyűgözött iskolásként az az elképzelhetetlenül csodálatos földalatti világ, részben ezért is lettem bányamérnök, s alakíthattam aztán magam is a vágatok menetét. Miközben nap mint nap megküzdöttünk lent az érces csillékért, jutott közben arra is idő, hogy külföldi delegációkat, mongol, vietnami, laoszi stb. küldöttségeket kísérgessünk az elegánsan kikövezett és bebiztosított főszállító vágaton. 

Otthon esténként viszont soha nem tudtam pontosan elmagyarázni a feleségemnek, hogy milyen is a mi mélyben teremtett biztonságunk, hogy kell elképzelni a fejtések és szállítóútvonalak több szinten, kilométereken át kígyózó szövevényét, s milyen egyáltalán egy vágathajtási vagy egy fejtési munkahely. Boldogan figyeltem hát, amikor a nyolcvanas években a belvárosban a szenesek és az uránosok közösen létrehoztak egy bemutató minibányát, 20-30 méteres mélységben, ereszkével, önjáró biztosítással, eredeti viszonyokhoz hasonlóan felállított fúrógépekkel, sűrített levegős rakodógéppel és hatalmas szkréperkanállal. Lehet, hogy nem volt tökéletes bánya, de megvolt itt minden lényeges elem, szelvényfúrás, fejtési, vágathajtási munkahely és a szállítás többféle módozata. 

Igen népszerű volt 

Igen, a bányászati múzeumról van szó a Káptalan utcában, a Vasarely-múzeum melletti és alatti pincében, no meg egy-két szobában a felszínen, mert azért bányamérő eszközök, dokumentumok és fotók is helyet kaptak a mecseki szakmai múltat megidézve. És nagyon bejött ez a bányamodellezés, mert igen népszerű lett a hely a családok, a fiatalok körében. Mondjuk érthető, hiszen csúcsidőben, nem egészen negyven éve mintegy 25 ezer aktív bányász dolgozott a Mecsekben a szenes és urános munkahelyeken. Így pedig a családokon keresztül közel százezer embernek volt köze a mélyműveléshez, az itt szerzett jövedelem jelentette a megélhetését, az anyagi jólétét. Így hát feleségek, gyerekek, unokák nézhették meg, hol dolgozik, dolgozott az édesapa, a nagypapa. 

Kijárt ez a figyelem az urán- és széntermelésnek, hiszen Pécsett, Komlón, Szászváron, Kővágószőlősön és az agglomerációjukban lakótelepeket, sportpályákat, kulturális, egészségügyi és oktatási intézményeket is építettek. 

A kontinensen is egyedülálló 

A mintabányát a két bányavállalat alakította ki, és méghozzá olyan színvonalasan, hogy hasonló egész Európában is talán csak egy van, Németországban, Bochumban, ahol egy sokkal nagyobb felhagyott földalatti területet rendeztek be bemutatóhelynek. Mindenütt másutt inkább csak egy-egy teremben felhalmozott eszközök, iratok idézik meg a bányászatot. A rengeteg megteremtett érték, valamint a bányászmúzeum miatt is okkal hálálkodhat Pécs a bányavállalatoknak. Nem is volt ezzel jó ideig gond, leszámítva egy kisebb talajvízbetörést, de a szivattyúzást, a vízvédelmet is kialakították. Így működött ez mindenki megelégedésére közel harminc éven át, s nem befolyásolta különösebben az sem, hogy a soproni Központi Bányászati Múzeumtól Pécs városa vette át a fenntartást 2012-ben. 

Amikor minden tönkrement 

A krach 2014-ben következett be, amikor a földalatti térségekben a faácsolatokat, a TH-ívek fabélelését megtámadta a könnyező gomba. Azóta pedig a minibánya nem látogatható, csak kisebb kihagyásokkal a két külszíni terem. 
Hogy mi történt 2014 óta a lenti részen? Nos, Bertók Gábortól, a Janus Pannonius Múzeum igazgatójától megtudtuk, több tízmilliós költséggel 2017-ben felmérték a gombásodást, kitakarították onnan a fából készült elemeket (még a vasúti sín talpfáit is), megelőzve a további károkat az épületben. 

Az igazgató kiemelte, hogy Zag Gábor alpolgármester felkarolta az ügyet, s most is zajlanak a felmérések, a rendbetétel lehetőségeinek számbavétele. Ám az jól látszik, hogy több száz millió forintba (!) fog kerülni a helyreállítás. A gomba például mindmáig nem tűnt el teljesen, ám a karbantartása folyamatosan megoldható. Másrészt ide csak fát utánzó anyagokat (például famintázatú műanyag) lehet ezek után beépíteni. A belsőépítészeti feladatok, az új kiállítás kialakítása is óriási összeg, nem beszélve arról, hogy továbbra is biztosítani kell a vízvédelmet. Emellett egy egyházi óvoda költözött a szomszéd telekre, s ezért a földalatti szellőztetőrendszer hat-hét kimenetéből a legtöbbet elzárták. 

Miért nem viszik máshová? 

Lenne még egy megoldás, kihozni a nehéz gépeket és más pincerendszerben elhelyezni. Nos, azt már Csethe András egykori bányaigazgatótól tudtuk meg, aki a múzeumot több évtizeden át felügyelte, irányította szakmailag, hogy eredetileg a Káptalan utcában fúrtak egy 4,5 méteres aknát, és azon eresztették le a gépeket. Ezt a szakaszt viszont azóta behálózták csatornával, kábelekkel. Másrészt alkalmas 20-30 méter mély pincehálózat sem igen akad, ami erre a célra megfelelne. Összegezve: több száz millió forintos beruházással lehet csak a minibányát újra látogathatóvá tenni, melynek a pontos munkálataihoz zajlanak még a felmérések, és pályázati forrásokat is kell találni hozzá. 
 

Az élethűen kialakított szállítóvájat és a mozdonyok, csillék sok látogatót vonzottak
Fotó: Löffler P.