Fogyunk

2022.05.17. 20:00

Folyamatosan csökken a megyében élők száma

Magyarország népessége 1982 óta folyamatosan csökken és a Belügyminisztérium ide vonatkozó statisztikái szerint ez nincs másként szűkebb hazánkban, Baranya megyében sem. Ráadásul az sem javít a demográfiai összképen, hogy a régióban 39-ről majdnem 43 évre emelkedett a lakosság átlag­életkora.

Radnai Balázs

20210429 Sámod Falukép, illusztráció Fotó: Laufer László ll Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

 Az utóbbi időben a világjárvány és a különböző állami támogatások arra ösztönözték a családokat, hogy a nagyvárosokból kiköltözzenek és inkább a környékbeli, jó infrastruktúrával rendelkező kisvárosokban, községekben telepedjenek le. 

Ez a tendencia Baranya megyében is tetten érhető, amíg Pécs lakossága közel kétezer fővel csökkent az elmúlt egy évben, addig az agglomerációban számos községben, mint például Orfűn vagy Pellérden nőtt a lakosok száma. 
 

A megyeszékhelyet leszámítva a tizenhárom baranyai városból kilencben élnek kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, és csupán Harkányban, Kozármislenyben, Mágocson, Pécsváradon gyarapodott a népesség. 

Kozármisleny külön említést érdemel ebben a kategóriában, annak ellenére, hogy első ránézésre nem tűnik egetrengetőnek az, hogy egy év alatt 123 fővel nőtt a lakosok száma. Ugyanakkor Kozármisleny országos szinten is kiemelkedő dinamizmussal gyarapszik, hiszen az elmúlt évtizedben 60 százalékkal nőtt a lakossága, országos szinten pedig a statisztikák szerint hazánk ötödik legdinamikusabban gyarapodó városa ezáltal. 
 

A kozármislenyihez hasonló szuburbanizációs folyamatok számos település népességváltozását felforgatták a megyében, hiszen egy környék infrastruktúrája nem minden esetben képes ugyanolyan gyors ütemben bővülni, ami közlekedési nehézségeket, sőt egyes példák alapján akár időszakos vízhiányt is okozhat. 
 

Hasonlóan komoly problémát jelent emellett az átlagéletkor emelkedése is, hiszen a megye lakosságának több mint 15 százaléka 65 év feletti. A népesség medián életkora (statisztikai középérték, amely egy vizsgált csoportot két egyenlő részre oszt) a megyében 2001-ben még 39,1 volt, ami az idei évre 42,9-re emelkedett. 
 

 

Baranyai települések lakosságszámának alakulása
 

Település20212022Pécs145 468 fő143 515 főBóly3744 fő3720 főHarkány5158 fő5282 főKomló24 337 fő23 976 főKozármisleny6685 fő6808 főMágocs2270 fő2280 főMohács18 543 fő18 359 főPécsvárad3987 fő4013 főSásd3084 fő3041 főSellye2651 fő2634 főSiklós9538 fő9401 főSzentlőrinc6420 fő6326 főSzigetvár10 208 fő10 037 főVillány2237 fő2213 főBeremend2389 fő2356 főSzászvár2339 fő2344 főVajszló1785 fő1748 fő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában