Közös az út

Mohay Réka

Baranyában igen gazdag kulturális sokszínűségbe csöppenünk. Nemrég a középiskolások helikoni produkcióinak összegzése közben fogalmazódott ez meg bennem ismét. Német nemzetiségi, roma, görög néptáncok is színpadra kerültek. Akik újságunk programajánlóit nyomon követik, láthatják, gyakoriak a horvát táncházak, koncertek. 

Tavaly látogattam el először a pécsi szerb ortodox templomba, majd felfedeztem, áll egy Siklóson is, gyönyörű, ragyogó aranyozású ikonosztázzal. Csak egy éve találtam rá, pedig több mint kétszáz éve itt van. 

Hajlamosak vagyunk a környezetünk értékeit természetesnek venni és ha nem járunk nyitott szemmel, elsikkadhatnak, rejtve maradhatnak előttünk – ez fogalmazódott meg bennem a felfedezés nyomán. 

Hasonló érték pécsiként, baranyaiként a horvát nemzetiségi kultúra velünk együtt élése is. Pedig nem magától értetődő az, hogy karnyújtásnyira találkozhatunk horvát felmenőkkel rendelkezőkkel, akik számára természetes a kétnyelvűség, akik közül többen tamburán játszanak, könnyedén táncolnak kólót és még inkább magukénak érzik például a híres mohácsi busójárást, a sokácok ünnepét. 

Több száz éves együttélésünk által mindannyian gazdagodhatunk, egymás kultúrájának megismerésével csak tágul a látókörünk, árnyalódik a gondolkodásmódunk. Az út, amelyen járunk, közös – talán nem egy helyről indultunk, de végső soron mindig visszatérünk egymás mellé. 

Gazdagodhatunk egymás értékeinek megismerésével