Örülnek a gyerekek

2022.05.28. 19:00

Már az első nap népszerű volt a teljesen megújult játszótér

Több mint négymillió forintos támogatásnak köszönhetően újult meg a rózsafai játszótér a Magyar Falu Program keretén belül. Az előző több éve működött már a településen, de az idők folyamán sok játék elhasználódott.

M. R.

– Szerettük volna felújítani és bővíteni a játszóteret, hogy több, modern és biztonságos játék várja a település legkisebbjeit – mondta Németh Norbert, Rózsafa polgármestere. 
 

Az új játszótér tizennégy éves korig várja a csemetéket, akik a keddi nyitás napján már örömmel vették birtokba a mászókákat, hintákat és csúszdát. 
Bár a gyerekek már kedvükre játszhatnak, a fejlesztés hivatalos, ünnepélyes átadására a júliusi falunapon kerül majd sor, ahova a polgármester Nagy Csabát, a térség országgyűlési képviselőjét is meghívja. 
 

Az önkormányzat szem előtt tartja a gyerekek minőségi időtöltését, a hétvégén gyereknapi rendezvényt tartottak a rózsafai családoknak. Zenés, táncos, bábos műsorral, illetve kreatív programokkal és lángossal is készültek a település legfiatalabbjai számára.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!