A szervezet jelen marad

2022.05.23. 14:00

Mindig nyílik új út a segítségnyújtásra az Ormánságban

Komplex felzárkóztatási programot zárt a Katolikus Karitász a sellyei járásban, ahol 38 településen sikerült hozzájárulni a térség fejlődéséhez. A projekt 2018-ban indult a Széchenyi 2020 keretén belül, de az itt végzett munka nem ér véget.

Mohay Réka

Fotó: Laufer László

– Újra és újra keresni kell a lehetőségeket arra, hogy az itt élő embereknek, gyermekeknek segítsünk. Ahányan vagyunk, annyi féle módon tehetjük ezt meg, ezért is kapta a program a Végtelen lehetőség címet – mondta Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár a Sellyei járásban zajló projekt hétfői záró sajtótájékoztatóján.

A kezdeményezés fontos célja volt, hogy a járás településeinek leszakadását próbálja megfékezni. A megvalósítás során a szervezet szociális- , oktatási- , lakhatási- és közösségfejlesztést célzó szolgáltatásokat, programokat hozott létre.

A sellyei járás ugyanis egyike az 5 járásnak, ahol a gazdasági, infrastrukturális, társadalmi és munkaerőpiaci hátrányok halmozottak, s a szegénységben élő népesség aránya lényegesen magasabb a magyarországi átlagnál. 

Forrás: Laufer László

A több mint 385 millió forintos európai uniós támogatás segítségével a Karitász fókuszában a lakosság életesélyeinek növelése, életminőségének javítása, s főként a szolgáltatásokhoz való hozzáférés segítése állt. Kiemelt cél volt a járás szociális hálójának erősítése, a szociális szolgáltatások hiányának pótlása. Új módszereket, a meglévő ellátó rendszert kiegészítő tevékenységeket végeztek.

A fejlesztés eredményeként a 38 településen összesen legalább 920 rászoruló lakos számára teremtett jobb, hatékonyabb lehetőségeket a Karitász munkája. A hosszútávú segítségnyújtás érdekében a szervezet a projekt végén is jelen marad az Ormánságban és továbbra is támogatja az itt élőket.

A fejlesztés több területen zajlott

A felzárkóztató tevékenység több szakterületre koncentrált: szociális ellátás, oktatás/képzés, foglalkoztatás, gazdaságfejlesztés, egészségügy, kultúra. A sellyei járás 38 településének helyi lakossága különböző programokban vehetett részt. A Zöldellő Kertek a háztáji gazdálkodást, a Szép Otthon Program a lakhatási körülmények fejlesztését segítették. Sor került iskolai Példakép Programra, tanodákra és fejlesztő foglalkozásokra, illetve családi napokra a közösség megtartó szerepének erősítése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában