Több mint két év után állt helyre a rend

2022.05.14. 07:04

Polics József lett a társulás elnöke

Helyreállt a normális rend a Komlói Kistérségi Önkormányzati Társulás élén, miután ismét a legnagyobb település polgármestere irányítja. Ez jellemzően így van, a volt bányászvárosban azonban a helyi baloldal ez ügyben is feleslegesen próbált keresztbe tenni.

Bóka Máté

Fotó: Löffler Péter

 Nem volt egyszerű helyzetben Polics József fideszes komlói polgármester az önkormányzati választás után, hiszen a testületben többséget kaptak az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum politikusait is sorai között tudó, egységes baloldali politikai pártot helyettesítő Komló Összeköt Egyesület (KÖT) tagjai a közgyűlésben. Policsnak ráadásul szinte „kétszer kellett” megnyernie a választást, hiszen a város kenderföldi részén megismételték a voksolást. 

Később nem nagyon tudták megemészteni a komlói baloldaliak, hogy a koronavírus-járványban csökkentették a fizetésüket, pedig sem bizottsági, sem testületi ülések nem voltak. Ebbe a sorba illeszkedett bele az is, hogy a polgármester hiába igyekezett alpolgármesteri helyet adni – ezzel pedig a közös munkát szorgalmazni – a KÖT-nek, hosszú ideig tartó huzavona lett a kérdésből, végül azonban Kispál László elfogadta a felkérést és a testület is jóváhagyta a kinevezését. Polics már akkor úgy nyilatkozott, hogy jól tudnak együtt dolgozni, ezért is lépett ügyében. 

A Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás vezetői posztja is politikai csetepaté tárgya lett, mert a baloldal itt is igyekezett keresztbe tenni a nemzeti oldal polgármesterének, egészen a közelmúltig azt is elérték, hogy ne Polics József, hanem a KÖT delegáltja legyen az elnöke. Jégl Zoltán áprilisig is vezette a társulást, de lemondott, majd pedig mégis a komlói polgármestert javasolták posztra a baloldaliak. 

Polics József ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezzel helyreállt a rend, hiszen az ilyen társulásokat mindig annak a településnek a polgármestere vezeti, amelyik a legnagyobb és a legtöbb hozzájárulást is adja a működéshez. 

Pecze Gábor, a társulás alelnöke – aki Máza polgármestere – megemlítette, hogy Jégl Zoltán személyével semmilyen problémájuk nem volt, megköszönték neki az eddigi munkáját. Ugyanakkor csak a polgármester lehet birtokában azoknak az információknak, ismereteknek, amik szükségesek egy társulás vezetéséhez, hiszen évtizedes munka mellett, évtizedes problémákat kell megoldani. Mint mondta, ha nem Polics Józsefnek hívnák a város vezetőjét, akkor is úgy gondolná, hogy az a legjobb, ha a komlói városvezető kezében van az irányítás. 

Lapunknak Jégl Zoltán a megváltozott a munkahelyi körülményeivel, valamint egészségügyi okkal indokolta a lemondását. Azzal kapcsolatban, hogy a KÖT mégis miért változtatta meg az álláspontját teljes fordulattal és Polics Józsefet javasolta mégis a posztra, a KÖT elnökéhez, Ferenczy Tamáshoz irányított. 
Az elnök úgy nyilatkozott, hogy korábban sem a rosszindulat vezérelte őket, hanem úgy gondolták, hogy mivel az ő szervezetük adja a többséget a városi testületben, így a társulást is a delegáltjuk vezesse. Ferenczy Tamás hozzátette, az elmúlt két év tapasztalata azt mutatta, hogy rengeteg munkát jelent az elnöki poszt társadalmi munkában, a polgármester pedig főállásban tevékenykedik. Kitért arra is, hogy miután a KÖT városházi frakcióvezetőjének és neki is tanácskozási joguk van, így továbbra is biztosított a rálátásuk a társulásban végzett munkára. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!