Sima utak

2022.06.26. 20:30

Átadták a házfaltól házfalig felújított Béke és Szent István utcát Villányban

Hosszú és küzdelmes fejlesztést zárt a villányi önkormányzat: megújult a Béke és a Szent István utca, a felújított utakat Hargitai János országgyűlési képviselő részvételével adták át szombaton délután.

Zs. K.

Mayer István, Villány polgármestere elmondta, összességében 230 millió forint volt a két utca út- és járdafelújítása, és csapadékvíz elvezetésének rendbetétele, melyből közel 100 millió forintot állami források, pályázati támogatások tettek ki, a többi költséget önerőből biztosította a villányi önkormányzat.

– Az elején is célként fogalmazódott meg, hogy az utcát időtállóan, magas minőségben, házfaltól házfalig tegyük rendbe – mondta a városvezető, majd megköszönte Hargitai János országgyűlési képviselő segítségét, akinek nagy szerepe volt abban, hogy ezeket a fejlesztéseket állami támogatások bevonásával tudták megvalósítani. Köszönetet mondott az önkormányzat munkatársainak, hogy a több mint három éve húzódó projekt menedzselésében részt vettek, hiszen ez idő alatt sok akadályba ütköztek, sok kihívást kellett megoldani, és a városvezető a kivitelezők színvonalas munkáját is kiemelte.

A polgármester hozzátette, bízik benne, hogy lépésről lépésre Villány több pontját meg tudják újítani, ezzel egyre élhetőbb települést tudnak teremteni az itt élők számára. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!