Nem fogunk unatkozni

2022.06.27. 17:31

Eseményekben gazdag nyár lesz a Pécsváradi Várban

R. B.

Fotó: Löffler Péter

Mint, ahogy arról hétfői számunkban már beszámoltunk, a Pécsváradi Vár Napján színvonalas, izgalmas történelemidéző eseményeken vehettek részt a kilátogatók.

- A fellépők kitettek magukért és sikeresnek tartom a rendezvényt, bár több vendégre számítottam, ugyanakkor érthető, hogy a hőség miatt sokan inkább vízparti programot választottak – értékelt Gászné Bősz Bernadett a vár marketingvezetője, akitől megtudtuk, hogy szombaton több, mint háromszázan váltottak karszalagot a kétnapos rendezvényre, akikhez vasárnap csatlakoztak még mintegy százan.

A nyár végéig egymást érik majd az események Pécsváradon, a következő rendezvényre már pénteken sor kerül: a „Lecsó-bor-vár” főzőversennyel egybekötött borkóstolóra még jelentkezhetnek azok, aki úgy érzik ők tudják Pécsvárad legjobb lecsóját elkészíteni. Ezt követően lesz Big Band koncert, Várszínházi Találkozó három különböző előadással és természetesen nem marad el idén sem a harminc éves múltra visszatekintő Szent István Napok fesztiválja sem. Szeptember 3-án a Zengőaljai Önkormányzati Társulás, vagyis 27 környékbeli település összefogásban rendezi meg a hagyományos, „Határtalan Lakoma” rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!