Össze kell fognunk!

2022.06.05. 13:46

Őri László: A pécsi Trianon kereszt felállításával az emlékezés kultúráját is megteremtettük (GALÉRIA)

BAMA.HU(Forrás: Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal)

A Trianon keresztnél emlékezett szombat délelőtt a polgári oldal a Nemzeti Összetartozás Napján. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke mondott köszöntőt, melyben felidézte, hogy 4 évvel ezelőtt 2018-ban a Történelmi Vitézi Renddel és az 56-os Szövetséggel közösen állítottak keresztet a Kálvária dombon, annak érdekében, hogy Pécsett a belvárosban is méltó módon emlékezhessen közösségünk a Nemzeti Összetartozás Napján.

Őri László beszédében elmondta, bár Trianon lehetett volna a kezdete történelmi megsemmisülésünknek, mégsem úgy történt, ahogy azt sokan várták. Az utóbbi 10 év elegendő volt arra, hogy Magyarország és a nemzet jövője mellett elkötelezett polgári kormányzat megvalósítsa a trianoni határokon átívelő nemzetegyesítést. A következetes nemzetpolitika a magyarságot kiemelte a trianoni országhatárok szorításából, és a Kárpát-medence mára ismét 15 millió magyar hazája lett, mondta a megyei elnök.

Beszéde végén a megyei önkormányzat vezetője az aktuális helyzetre is utalt. Őri László úgy fogalmazott: „Ma különösen is fontos, hogy legyünk szolidárisak a háborús veszéllyel együtt elő kárpátaljai magyar testvéreinkkel. A megfontoltság, a higgadtság, a stratégiai nyugalom háborús időkben mindennél többet ér.”

A megemlékezésen Kisóvári - Németh Norbert református lelkész, a Történelmi Vitézi Rend székkapitánya mondott megemlékező beszédet. A református lelkész kiemelte, gyógyír csak az lehet Trianon sebeire, ha komolyan vesszük teremtettségi adottságainkat. Azt, hogy ide teremtettünk Kárpát-medencei keresztet hordozni. Vállalnunk és hordoznunk kell, ahogy lehet módon a magyarság saját keresztjét. Át kell adnunk gyermekeinknek a gyökereiket- tette hozzá Kisóvári-Németh Norbert. A megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el a Trianon keresztnél a résztvevők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!