Emléktáblát is avatnak

2022.06.30. 19:40

Péter és Pál búcsúnapját ünnepli a község

Július 2-án, szombaton Szent Péter és Pál ünnepéhez kötődően emlékműavatással egybekötött búcsút tartanak Kisjakabfalván, melyre szeretettel hívja az érdeklődőket a község önkormányzata és a helyi német önkormányzat.

M. R.

Képünk illusztráció

Fotó: Csapó Balázs

Az egész nap eseménydúsan fog telni, a gyerekek már kilenctől délután kettőig légvárban ugrálhatnak. A helyi lakosság a Fehér-Ház udvarában mutathatja be kulináris tudását, a fogásokat zsűrizni is fogják. Délután négy órakor ünnepélyes szentmise lesz a templomban, melyet Darnai József Ágoston atya mutat be.

Ezután avatják fel az első és második világháború hősi halottjainak állított megújult emlékművet. A korábbi ugyanis az évek során statikailag meggyengült, illetve az elmúlt években kívül-belül megújult a templom is, az új emléktábla ennek összképébe is jól illeszkedik. Ezt követően ismét a Fehér-Ház udvarán folytatódnak a programok. A megnyitót követően zenés, táncos programmal, fúvós és harmonikás zenével várják a vendégeket fél hattól. Este hétkor svédasztalos vacsora következik, az ünnepség hangulatos bállal zárul. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!