Remekeltek a mieink

2022.07.19. 10:30

A Pécsi Tudományegyetemen készültek fel a földrajzi olimpiai magyar érmesei

Július 12-17. között rendezték meg a 18. nemzetközi földrajzi olimpiát, az iGeo-t.

bama.hu (forrás: PTE)

A Nemzetközi Földrajzi Unió (IGU) védnöksége alatt szervezett verseny a legnagyobb presztízsű, és legjelentősebb közönséget vonzó esemény ezen a szakterületen, amelyet Magyarországon az oktatási kormányzat a földrajz tantárgy hivatalos diákolimpiájaként ismer el. Az idén a Pécsi Tudományegyetem felkészítésével kijutott magyar versenyzők két ezüst- és két bronzérmet szereztek.

A Covid-19 járvány okán az idei évben az olimpiát (hasonlóan a 2021-ben rendezetthez) online szervezték a párizsi geográfusok, akik rendkívül nagy odaadással, fáradtságos munkával és találékonysággal ugrották meg ezt a kihívást. Maga a szervezés és a lebonyolítás is nemzetközire sikerült, annak ellenére is, hogy az olimpia főszervezője Franciaország volt, hiszen a feladatok összeállításában, tesztelésében, véglegesítésében és javításában részt vettek Horvátországból, Hongkongból, Tajvanból és Nagy Britanniából is az IGU törzstagjai.

Magyarország 2006 óta delegál a nemzetközi földrajzi versenyre csapatokat, ahonnan eddig minden évben sikerült éremmel hazatérni, s idén sincs ez másként. Az olimpiai csapat tagjainak, Lontay Olivérnek (Milestone Institute, Budapest), Szekeres Pannának (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Bonyhád), Rózsa Simon Péternek (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola, Budapest) és Kurenkov Efimnek (Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű Gimnázium, Budapest) az olimpia szokásos versenyszámait, az írásbeli tesztet, a multimédia tesztet és a terepi feladatokat is elektronikus úton kellett megoldaniuk a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézetének falai között. A verseny egyéni, a diákok e három versenyfordulóban bizonyíthatták tudásukat földrajzból, angol nyelven. Az olimpián összesen 54 ország 209 diákja versenyzett idén az elnyerhető bronz-, ezüst- és aranyérmekért a világ minden részéről.

A magyar olimpiai csapat remek szerepléssel zárta a 2022-es földrajzi olimpiát. Lontay Olivér és Rózsa Simon Péter ezüstéremmel végzett, Szekeres Panna és Kurenkov Efim pedig bronzérmesek lettek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!