Szabadulókocsi érkezik

2022.07.31. 17:00

A prostitúcióra kényszerítetteken segít az új kezdeményezés

Az emberkereskedelem és az ezzel járó kényszerprostitúció rémisztő, Baranyában is jelenlévő valóságára figyelmeztet az interaktív „szabadulókocsi”, mely szeptemberben érkezik Pécsre a jogi karon működő kutatóközpont szervezésében.

Mohay Réka

Forrás: PTE ÁJK

Mint arról lapunkban is olvashattak, tavaly októberben jött létre kutatóközpont az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében. Az együttműködés a PTE Állam-és Jogtudományi Karának kezdeményezésére a Holland Királyság budapesti nagykövetségével, Magyarország hágai nagykövetségével és a holland rendőrséggel partnerségben alakul meg.

Szeptemberben az együttműködés keretén belül egy interaktív bemutatótér, „szabadulókocsi” érkezik majd Hollandiából az országba, ahol Pécs mellett több állomáson is megáll majd, s az emberkereskedelem borzalmába nyújt betekintést. Az installáció a Baranyában is jelen lévő, súlyos bűncselekmény visszaszorításában és a figyelem felhívásában kíván szerepet vállalni. 

A mobil szabadulószobává alakított lakókocsi külső és belső kialakítása által tükrözi majd az áldozatok deprimált lelkivilágát és szenvedését. A látogatók 12-15 perces ciklusokban átélhetik a kiszolgáltatottság érzését, ezáltal is felhívva a figyelmet az áldozattá válás kockázataira. A projekt célja az is, hogy megkönnyítse az áldozatok felismerését, és arra ösztönözze az embereket, hogy jelentsék a környezetükben tapasztalt visszaéléseket a hatóságoknak.

Amint a vendégek belépnek a „szabadulókocsiba”, bezárják az ajtót, a személyzet csak kívülről figyeli a vendég haladását.  Olyan helyiségben találják magukat, amelyet úgy alakítottak ki, mint a kényszerprostitúció áldozatainak munkaterületét. A szoba koszos, a padlón szétszórt óvszerek kallódnak, cigarettaszag terjeng, a meleg miatt pedig fülledt és nyomasztó érzést kelt a belépőkben. Ezzel kívánják a szervezők bemutatni a szexuális kizsákmányolás áldozatainak körülményeit, amelyekkel akár nap mint nap meg kell küzdeniük.

A buszba belépve egy hangfelvétel is hallható majd magyar nyelven, mely egy prostitúcióra kényszerített nő személyes beszámolóiból merítkezik, végigkövetve az áldozattá válástól a megmenekülésig való útját. 

Az emberkereskedelem célja gyakran a fent említett kényszerprostitúció, melyben nem ritkán kizsákmányolt gyermekek is áldozatokká, ezzel együtt a bűncselekmény foglyaivá válnak. Emellett jelen van a kényszermunka, a modernkori rabszolgaság is – ilyenkor szintén fogságban tartják az érintetteket.

A kiszolgáltatott csoportok közé tartoznak a mélyszegénységben élő magyarok, az aluliskolázott fiatal felnőttek, az egyedülálló anyák, a menedékkérők, a fogyatékkal élők, az állami fenntartású intézményekben élő gyerekek, a hajléktalan férfiak és a romák.

A kizsákmányolás történhet országhatárokon belül is, de a magyar áldozatokat gyakran nyugati országokba hurcolják, például Hollandiába. A két ország kormánya ezért is tartja fontosnak a probléma elleni közös fellépést, melynek egy állomását jelenti a figyelemfelhívást segítő installáció. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában