Érdekes módszer

2022.07.26. 18:23

Egy munkástól tudták meg, hogy hova kerülnek a parkolási övezet határát jelző táblák

Tévesen tájékoztatott a városi média, hogy hol vannak az új korlátozott övezet határai, de a Biokom holnapján sem a valóság szerepel. A városvezetés önkritika és a lakossági panaszok érdemi meghallgatása helyett inkább a pécsiek véleményét szólja le. Van ahol eddig is tilos volt megállni, mégis korlátozott övezetbe sorolták az utcát.

Bóka M.

Fotó: Laufer László

A Gyurcsány Ferenc pártjaiból összeálló pécsi városvezetés hivatalos közleményében lekezelően csupán "kreálmánynak" nevezte azt, hogy az új parkolási rendelettel szemben több, a 400 ágyas klinika környékén élő pécsi is kifejtette álláspontját, mondván azzal egyáltalán nem értenek egyet. Lapunk munkatársának a baloldali városvezetés propagandájával szemben azt is állították, hogy velük közvetlenül senki nem egyeztetett, utoljára ugyanis a volt képviselő, a fideszes Hegyi Ákos tartott helyben lakossági fórumot a közlekedéssel kapcsolatos témában, de a mostani Gyurcsány-pártok embereinek még a nevét sem tudták. A baloldal persze azzal védekezik, hogy a parkolás témában tartottak közmeghallgatást, csakhogy azt az egyébként érintett belvároshoz közeli övezetektől távol - vélhetően szándékosan - a kertvárosi Nevelési Központban rendezték meg. 

Máshová kerül az övezet határa 

A parkolási rendelet kapcsán most újabb olvasók jelezték, hogy különös módokon szembesültek az új helyzettel. A tettyei városrészben élő pécsi polgár azt mondta, hogy a 2. számú korlátozott várakozási övezet tábláinak kihelyezésekor tudták csak meg egy munkástól, hogy az övezet határa máshol lesz, mint ahogy azt a városi önkormányzat propagandalapja is közölte, a DK-MSZP kettőst kiszolgáló, sok tízmillióval kitömött városi lap még egy videót is készített, amiben királyi többes számot használva írták le az övezetet, amely a Biokom Kft. hivatalos honlapján jelenleg is az szereplő adatokkal egyezik. Itt ugyanis most is az szerepel, hogy 2. számú korlátozott övezet, amit "északról a Majorossy Imre utca, délről a Kálvária utca, keletről a Ferenc utca és a Majorossy utca alsó fele, nyugatról pedig a Tettye utca" határol. 

Ez már merőben más

Ehhez képest a rendeletben és a valóságban is egy jóval nagyobb övezetet vontak a várakozási zónába, amit a táblát szerelő munkás elmondása után tudhattak csak meg. Ezek szerint ugyanis a Tettye utcától még nyugatra, egészen az István utcáig terjed a korlátozott rész, valamint északról az Ilona és az Ótemető utca is határolja még a zónát.  

 A feldühödött lakosok - akiknek a véleményét rendszeresen kiforgatják a városvezetők -  egyébként azt is elmondták ezek után maguk is mehettek kiváltani az éves bérletet, amiért különben nem is kaphatnak biztosan parkolóhelyet, hiszen továbbra is megállhatnak a házuk előtt mások két órán keresztül. 

Mennek a saját fejük után

De nemcsak a Tettyénél lakók, hanem a Hunyadi utcában élők közül is furcsának találták az eljárást. Egy, a Hunyadi utcában lakó hölgy azt firtatta, hogy most "parkolóbérletet kell váltaniuk pénzért, de vajon ettől majd lesz helye az autónak?" Azt is felveti, hogy "vajon tisztában van bárki is a Városházán azzal, hogy ez a zónakijelölés egy fél keréknyi helyet sem fog felszabadítani a környéken? Egyszerűen azért, mert nincs hely. Még az itt lakók autóinak sem".  

Szintén vitatja azt a propagandista szöveget, hogy a zónakijelölés lakossági kérésre történt volna, mert szerinte is az bizonyos, hogy "véleményünket sem kérdezte senki, legalábbis szélesebb rétegeket elérő formában nem". Olvasónk hozzátette: "sajnálattal tapasztalom, hogy a város vezetése valamiféle küldetéstudattól vezérelve megy a saját feje után, s azok véleménye izgatja a legkevésbé, akiknek szolgálatára - papíron - szerződött". 

Megállni tilos volt eddig is

A Polgármesteri Hivataltól mindössze 550 méterre, alig 8 perces sétára van a Hunyadi János utca, így ha nincsenek tisztában a valósággal a baloldaliak, akkor is könnyedén meg lehetett volna arról győződni, hogy a korlátozott övezetbe került utca érintett szakaszán eddig is szinte végig tilos volt megállni. Még a várakozási tilalmat jelző táblát is egy ilyen megállni tilos táblát tartó oszlopra szerelték fel. Éppen ezért városházi álhírnek bizonyul, hogy itt tömegesen várakozhattak volna az autósok és ezért kellett bevezetni az új szabályozást. Sokkal inkább életszerű az a helyiektől származó egyszerű magyarázat, hogy csupán pénzt akartak beszedni a város polgárairól valamilyen ürüggyel. 

 

Címkék#parkolás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában