Értékes ingatlanhoz juthat a baloldal

2022.07.01. 18:00

Hallgat a város a volt bőrklinika licitjéről

Egyetlen, a város pénzügyi gazdálkodását elvileg gondos gazdaként kezelő baloldali képviselő sem reagált arra, hogy tud-e valamit a volt pécsi bőrklinika eladásáról, amelyet a napokban akart végrehajtani a balliberális városvezetés. Úgy tudjuk, hogy nem volt jelentkező, ezért közel 260 milliós csereáron adhatják oda a volt MSZP-közeli cégnek.

Bóka Máté

Szép csendben lekerült a héten a gov.pecs.hu főoldaláról az a felhívás, ami a pécsi egykori bőrklinika épületegyüttesének elárverezéséről szólt. Ám nemcsak a város hivatalos honlapjáról tűnt el - azt csupán külön, előzmények alapján lehet megtalálni -, de a szocialista-DK-Jobbik-LMP irányította koalíció egyetlen tagja sem válaszolt arra a kérdésre, hogy tudnak-e valamit az ingatlan sorsáról. Az anyag levétele és a hallgatás azért is szembeötlő, mert korábban átláthatóságot, transzparenciát hangsúlyozott ez ügyben a baloldal - legalábbis szóban.

A honlapról is eltűnt 

Sőt, a június 29-re kitűzött liciteljárással kapcsolatosan a közvélemény hivatalos tájékoztatásától is elzárkóztak, a szocialista körökből érkező sajtókapcsolati tanácsadó, Barabás Béla sem válaszolt arra a megadott határidőig, hogy a licit hol tart, érkezett-e, és ha igen, milyen ajánlat az ingatlanra?

Kővári János, az ÖPE-KDNP frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy ők sem kaptak semmilyen tájékoztatást, de ehhez már hozzászoktak a baloldal részéről.

Bognár Szilvia független képviselő, volt DK-s alpolgármester pedig azt mondta, hogy egyre inkább hiú ábránd, hogy a belső körön kívüli, mezei képviselők előbb jussanak részletes információkhoz, mint a bama.hu.

MSZP-s körök a háttérben

Lapunk más forrásból azonban úgy értesült, hogy sikertelen volt a licit, ez pedig azt is jelentheti, hogy a Mandulás kempingért és 260 millió forintért cserélhetik el az ingatlant. Korábban ugyanis azt a verziót rögzítették, hogy ha a liciteljárás sikertelen lenne, akkor erre kerülhet sor. A Mandulás kemping hosszú ideig az MSZP-s körök birtokában volt. Puch László szocialista oligarcha érdekeltségébe tartozott, a kempinget birtokló céget, az Amandula Kft.-t pedig egy Zuschlag-perben elítélt személy vezette.

A vállalkozáson tavaly novemberben adott túl az MSZP-s kör – legalábbis papíron –, éppen akkor, amikor a baloldali városvezetés az említett csereügyletet kitalálta. A cégháttér tehát változott, az viszont nem, hogy a vállalat most is jelentős adótartozással rendelkezik.

Öt éve is ennyi volt

Amennyiben a csereügylet megvalósul, akkor a lakossági tiltakozások miatt az aligha beépíthető, így komolyabb piaci értéket nem képviselő mecseki terület helyett egy belvároshoz közeli, társasházi beépítésre alkalmas ingatlanhoz juthatnak. Információink szerint a vállalkozás dokumentumai között egyébként 160 milliós ingatlanvagyont tüntettek fel korábban, ami megegyezhet a kemping értékével. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában