Összegyűltek

2022.07.20. 14:31

Megerősített a találkozás

A múlt hét végén zárult a VI. Cserkészkerület nagytábora, melyen három megye csapatai gyűltek össze a szentegáti erdőben. Két megyés püspök és kisgyermekes családok is ellátogattak a nagyszabású eseményre.

Mohay Réka

Fotó: Czopf Ágnes

– Voltak olyan résztvevők, akiknek ez volt életük első cserkésztábora, illetve új csapatok tagjai is velünk tartottak. Számukra leírhatatlan élményt jelentett, hogy több száz hasonló korú fiatallal együtt tölthették ezeket a napokat – mesélte a cserkészkerület elnöke, Várdai Levente. 

A kerületi nagytábor, melyen közel 900-an vettek részt, nem mindennapos, ötévente rendezik meg, ilyenkor Baranya, Somogy és Tolna cserkészei gyűlnek össze. Idén egy veszprémi és egy horvátországi magyar csapat is érkezett. Minden résztvevő számára megerősítőnek bizonyult a találkozó, s további erőt adott a folytatáshoz a csapatok tagjainak, köztük a vezetőségnek is. 

A cserkészet ugyanis teljesen önkéntes alapon szerveződik, a vezetők bármiféle materiális ellentételezés nélkül végzik feladataikat. 
Várdai Levente azonban a teljesség kedvéért hozzátette, olyan élményt jelentenek ezek az alkalmak, amiből sokáig erőt merítenek a mindennapjaink során. 

A szokásokhoz híven idén is tartottak lelkinapot, ahol szentmisét mutatott be a két egyházmegye főpásztora: a pécsi Felföldi László és a kaposvári Varga László.

Forrás: Czopf Ágnes

Két nagyelőadás is elhangzott. Nagy Bálint jezsuita szerzetes Jól csak a szívével lát az ember című előadásán az imádságról beszélt az érdeklődő hallgatóságnak. Hangsúlyozta, az imában az embernek nem kell belefeszülnie, hiszen a dolog kétoldalú, az imádkozó itt is jelenlévő Isten segítségére bízhatja magát. 

Varga László Legyetek szentek címmel beszélt arról, hogy Isten nem kér senkitől lehetetlent, s a fontos az, hogy az ember minden nap törekedjen kicsivel jobbá válni. 

Kirándulásokra is sor került, a különböző csapatok más-más helyszíneket kerestek fel. A szigetvári és a sellyei fürdőbe is ellátogattak, ez utóbbit igazi élményként éjjelre is nyitva hagyták a cserkészeknek. Mások Pécset vették célba, ahol a város nevezetességeivel, a dzsámival és a székesegyházzal is megismerkedtek. 

– Sok különféle csapat gyűlt össze a tábor során, mégis mindenki ismerősként, barátként tekintett egymásra. Végig a bizalom légkörét, az egymás felé való pozitív hozzáállást és nyitottságot tapasztalhattuk meg. Ez a fajta mentalitás nagyon sokat ad a résztvevőknek, számomra ez jelentette az egyik legfontosabb tapasztalatot – mesélte a cserkészkerület elnöke. 

A csapatok az erdőben egymástól körülbelül 1-1 kilométer távolságban, kisebb altáborokba elosztva verték fel sátraikat. Nagy szervezettségre volt szükség az étkezés lebonyolításához is, ezt az altáborok szintjén oldották meg, de az olyan alapvető infrastrukturális feltételekről, mint például a vízellátás, az alapanyag-beszerzés, egy központi szervező törzs gondoskodott. Az erdőben elkészített ételekhez a hozzávalók nagy részét, zöldségeket, gyümölcsöket, hús- és pékárut helyi termelőktől szerezték be. A táborba egy-egy napra cserkész családok is ellátogattak, többen gyermekeikkel együtt érkeztek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!