Példaértékű összefogás Szászváron

2022.07.11. 17:31

Önkéntesekkel szépítenék a falut

A kép illusztráció

Fotó: KOVACS PETER

A település szépítését, fejlesztését célzó munkákban önkéntesek segítségére is számítanak  - a Szent István Közösségi Ház felhívásban kéri a szászváriakat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Évi egy-két alkalommal lenne szükség az összefogásra - várják mindazok jelentkezését, akik szívesen részt vennének például a kültéri dekorációk elkészítésében, a strand és a község parkjainak szépítésében, vagy segédkeznének a fűnyírásban, illetve rendezvényeknél a pakolásban. Az effajta összefogás nem új keletű a településen - épületek, sportpálya, közösségi terek keltek már életre a szorgalmas, tenni akaró kezeknek köszönhetően.

Önkéntesek segédkeztek például a tematikus parkban lévő tó kipucolásánál, de a focipálya rendbe tétele is a helyiek összefogásával valósulhatott meg. A mostani felhívással cél egy önkéntes bázis létrehozása, ennek érdekében várja lelkes apukák, anyukák, nagyszülők, tenni akaró emberek jelentkezését a Szent István Közösségi Ház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában