Csúcsidőben gyakrabban járnak majd

2022.08.29. 19:35

Jön az iskola, változik a pécsi buszmenetrend

Zs. J.

20220117 Pécs 15 másodperces dudaszóval tiltakoztak a helyi járatú autóbuszok sofőrjei a cég ügyvezetőjének sértő kijelentései miatt az Indóház téri autóbusz végállomáson. A sajtónak Raposa Gábor szakszervezeti vezető nyilatkozott Fotó: Laufer László LL Dunántúli Napló DN

Fotó: Laufer László

Az alap és középfokú oktatási intézményekben, valamint a felsőoktatásban is hagyományos, jelenléti oktatással indul a tanév, ezért a nyári menetrendhez viszonyítva 119 többletjárat indul a csúcsforgalmi időszakban, közölte a Tüke Busz Zrt. közleményében. 

Fontos változás, hogy munkanapokon hat és nyolc óra, valamint tizenkettő és délután hat óra közötti időszakban egyes járatok gyakrabban közlekednek, elindulnak a Tüke Busz Zrt. iskolai és gyorsjáratai is. 

Az éjszakai járatok menetrendjében nem lesz változás a nyári menetrendhez képest, vagyis a 0.10 perckor és a 3.00 óra után induló járatok továbbra is közlekednek. 

Az önkormányzat illetékes bizottságainak döntése alapján a bérletek ára nem emelkedik, a menetjegyek pedig várhatón október elsejétől drágulnak. Pécsett a tervek szerint a gyűjtőjegyek ára 380 forintra, az elővételben megváltott jegyeké 400 forintra emelkedik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!