Középpontban a gyerekek

2022.08.31. 13:47

Megújult és kibővült a pécsi Ciszterci Szent Margit Óvoda

A megújult folyosók és termek azt sugallják, a gyerekek itt valóban a legjobb helyen tölthetik el a további életüket is sokban meghatározó óvodás éveiket.

M. R.

A gyermekek mellett a szülőknek és a nevelőknek is egyaránt fontos, hogy a kicsiket igényes és szép környezetben nevelhessék. Szerda délelőtt mi is bepillanthattunk az Apáca utcai óvoda falai közé, ahol valós kis játszó paradicsomba csöppentünk. Játékok, rendezett folyosók és takaros fabútorok, minden teremben és a folyosókon is gyermekbibliák, imasarkok várják az ide járó csemetéket.

– A Ciszterci rend oktatási tevékenységében üde színfoltot jelent a pécsi Ciszterci Nevelési Központ 

– mondta az ünnepélyes átadón Bérczi Bernát, ciszterci apát. Itt ugyanis óvodásokat és általános iskolásokat is nevelnek az országosan egyébként elsősorban középiskolai nevelést végző szerzetesrend égisze alatt.

Az óvoda megújulását Magyarország Kormánya összesen 370 millió forinttal támogatta. Ebből hiánypótló fejlesztéseket sikerült megvalósítani az elmúlt pár évben.

Felújították a régi épületszárny földszinti helyiségeit, megszüntetve a korábbi vizesedést, valamint a második emeleti fa födém cseréje is megvalósult. A csoportszobákat összevonták, átalakították így még nagyobb, szellősebb, napsütötte terekben tölthetik mindennapjaikat az óvodások.

A bővítés két szinten, 308 négyzetméteren valósult meg.

– A földszinten új közösségi tér alakult ki, amely nagyon hiányzott az intézmény életéből – számolt be a ciszterci apát.

Emellett orvosi és fejlesztő szobák, egy új csoportszoba, kerékpártároló és egyéb technikai helyiségek is létrejöttek, a közművek fejlesztését is sikerült megvalósítani.

– Az óvodás évek jelentősége olyan, mint a jéghegy vízfelszín alatti része – fogalmazott Helstáb Ákos, a Ciszterci Nevelési Központ igazgatója.

– Felnőttként talán sok mindenre nem emlékszünk már ebből az időszakból, de valójában rendkívül meghatározóak az idegrendszer fejlődésében és a későbbi életüket illetően ezek az évek

 – állapította meg az intézményvezető.

Az óvoda fejlesztése az optimális környezet megteremtése által is hozzájárul a legfontosabb célhoz, amelyet a nevelési központ kitűzött maga elé: hogy a gyermekeket már életük kezdetétől segítsék Isten közelségének megtapasztalásában az őket körülvevők szaván, példáját és törődésén keresztül. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában