Elkészült a beruházás

2022.08.16. 10:00

Öt kilométer útszakasz felújítására 826 milliót költöttek

Több mint 826 millió forintból újult meg három kisebb útszakasz Baranya megyében, a felújítás közel öt kilométert tesz ki - számolt be a beruházásról a Magyar Közút Nonprofit Zrt..

Zs. J.

A Pécsvárad-Pereked összekötő út 1,8 kilométeres szakasza Szilágy átkelési és külterületi szakaszán, 282,5 millió forintból készült el. A kivitelezés során Szilágy átkelési és külterületi szakaszán új kötő- és kopóréteget építettek a szakemberek, kitisztították a meglévő földárkokat és a szükséges helyeken több árokszakaszt leburkoltak, valamint a burkolat szélén vízelvezetős szegélysorok épültek. A település központjában található buszöbölpárban új, kiemelt szegéllyel határolt buszváró peron épült, a meglévő járdához akadálymentesen csatlakozva a buszöblök burkolata is megújult. A Szilágyi időszakos vízfolyás híd is teljes felújításon esett át.

Befejeződtek az Olasz-Pécs összekötő út felújítási munkálatai. A 2,1 kilométeres szakaszra 380,3 millió forintot költöttek. Ebből nemcsak az út újult meg, hanem a vízelvezetési rendszer, három buszmegálló és a szakaszon lévő két híd is.

A harmadik útfelújítás a lothárdi bekötőutat érintette. A kivitelezés során a település bevezető szakaszán és a buszforduló előtti szakaszon a szakemberek kiszélesítették az útpályát, a buszfordulóban pedig teljes pályaszerkezetcsere történt. A folytonos csapadékvíz-elvezetés érdekében a meglévő burkolt árkokat javították, az átereszeket kitisztították. Az egy kilométeres útszakaszt 163,9 millió forintból varázsolták újjá.

A három útfelújítást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Magyar Falu Program keretében valósította meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!