Későn jön az emelés

2022.08.10. 07:00

Szakszervezet: ez kevés a sofőrök megtartásához

Számtalan pécsi jelezte különböző fórumokon: a baloldali önkormányzat regnálása alatt egyre több a járatkimaradás a helyi tömegközlekedésben, a nemzeti oldal és a szakszervezet pedig már hónapokkal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy a sofőrök elvándorlása miatt összeomolhat a rendszer.

Bóka Máté

Fotós: AS

– Hiába jelentik majd be a propagandában, hogy mekkora siker lehet ez a béremelés, ettől még kevés lesz – fogalmazott Raposa Gábor, a Tüke Busznál működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) vezetője arra reagálva, hogy az önkormányzat 1400-ról 1500 forintra emeli meg a sofőrök alapórabérét. Mint mondta, mindez már nem elegendő arra, hogy megállítsák az elvándorlást a cégtől, hiszen másutt – például a Volánbusznál – jóval többet keresnek.

– Havi 50-100 ezer forint a különbség a volánosok javára, miközben kevesebb munkával keresték meg a magasabb bért – mondta. – Ráadásul a munkakörülmények is mások, nekünk sokszor még a mellékhelyiségbe sincs időnk kiszaladni két forduló között, és lassan betelik mindenkinek az éves túlórakerete. 

Már egy jóval magasabb, 1800 forintos összeg állíthatná meg az elvándorlást, ugyanakkor sztrájkról, munkabeszüntetésről most nem beszélt. 

Az érdekképviseleti vezető azt is elmondta, hogy szerinte az a program sem megoldás, hogy a hároméves munkaszerződést aláíró sofőrök a próbaidőt követően egyszeri bruttó 300 ezer forintos bérpótlékot kapnak, valamint az sem, hogy a D kategóriás jogosítvánnyal nem rendelkező újonnan jelentkező sofőröknek a hároméves munkaszerződés aláírása után kifizetik a jogosítványukat. Mindössze így a nyugdíjba vonulókat pótolhatják, és a fiatalok, amint letudják a három évet, a több mint egymillióba kerülő jogosítvánnyal a kezükben továbbállnak. 

A baloldali önkormányzat azt is bejelentette, hogy 3300 forintról 3800 forintra emeli a 10-es gyűjtőjegyek árát, az elővételi menetjegy 350-ről 400 forintra emelkedik, a bérletárak maradnak, ahogyan a sofőröknél váltott jegy továbbra is 500 forint lesz. 

Ennél is nagyobb kihívást jelent majd az őszi tanévkezdéskor az, hogy „megerősített nyári menetrenddel” készülnek. 
A baloldali városvezetés szerint a céljuk a buszos cég bevételeinek növelése, és hogy minél többen vásároljanak bérletet és a pécsiek újra visszatérjenek a közösségi közlekedés használatához. 

Csizmadia Péter, a pénzügyi bizottság fideszes elnöke szerint az a szomorú, hogy a városvezetés akkor dönt a buszközlekedési lehetőség elkorcsosításáról, amikor az üzemanyagárak miatt egyre több pécsi választaná a buszozást. 
Szerinte a döntés addig „elfogadhatatlan, amíg a cég- és városvezetés nem jár jó példával elől. Olyan verzió nem lehetséges, hogy a baloldali városházi tanácsadók és kinevezettek a helyükön maradnak, míg eközben a pécsiek fizetik meg a vélt és valós többletköltségeket”. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában