Falunap Szászváron

2022.08.05. 14:01

Színházi előadások is kísérik az ünnepet

Egész hétvégés programkavalkáddal készülnek a szászváriak a falunappal egybekötött augusztus 20-i ünnepre.

W. K.

A kép illusztráció

Fotó: Fehér Gábor

Két hét múlva szombaton, az államalapítás ünnepén, a kenyérszenteléssel egybekötött szentmisét követően többek közt színházi előadások várják a Várkastélyban az érdeklődőket, a napot este az iskola tornatermében sportbál zárja. Augusztus 21-én délután musical és operett műsor szerepel a programkínálatban, majd 17 órától Gergely Róbert lép a színpadra, Szécsi Pál emlékkoncertjével.

Ezt követően táncbemutatókat láthat a közönség - a seniorokon kívül fellép a Szászvári Ifjúsági Egyesület Tánccsoportja is, ezen kívül Rony koncert, majd látványos vízishow várja a vendégeket. A nap folyamán kísérő programként közösségi főzésre, illetve a mobil nerfpálya kipróbálására is nyílik majd lehetőség.

Augusztus 20-án este a kulturális, közösségformáló céllal megalakult Császtai Élettér Közösség Egyesület közös filmnézésre, beszélgetésre várja a helyieket - a császtai piknik során az István a király című filmet vetítik majd le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!