Ön tudja hol van?

2022.09.04. 13:40

Felfedezték az ország legdélibb strandfürdőjét a turisták

Az idén már a covid előtti látogatószámot hozta az ország legdélebben található fürdője, a Beremendi Strandfürdő.

Zs. K.

Az Ördögkatlan Fesztivál ideje alatt naponta 7-800 vendég is megfordult itt, összességében véve pedig a június közepétől augusztus végéig üzemelő, hárommedencés strand több mint 15 ezer vendéget fogadott a szezonban.

 

A beremendi önkormányzat által működtetett fürdő nem csak a gyerek-, a tan- és az úszómedencével igyekszik a látogatókat odacsábítani, hanem szálláshelyet (klimatizált szobákat) és kempinghelyet is kínál a területen. Az Ördögkatlan Fesztiválon kívül egyébként az idén még négy kiemelt programja volt a beremendi strandnak: júliusban strandkézilabda-bajnokságot, Beach Partyt és Kicsik napját rendeztek, augusztusban pedig DJ-zenés esti fürdésre várták a bulizni vágyókat.

Az önkormányzat arra törekszik, hogy továbbra is saját fenntartásban maradjon a fürdő, és hogy az ide érkező vendégek számára folyamatosan tudja azt a minőséget nyújtani, amit elvárnak tőlük.

A beremendi strandfürdő története egészen a ‘60-as évek elejéig nyúlik vissza. Amikor 1961-62-ben épült a cementgyár víztározója, a munkások társadalmi munkában úgy döntöttek, hogy nagyobbra építik, ez volt tulajdonképpen az első medence. Ezt követően 1997-ben egy 33 méteres úszómedencével, valamint a büfék faházaival bővült a terület, amely után a 2000-es évek elején a történt a következő nagy változás, amikor is elérte a jelenlegi formáját a gyermekmedencével és az egyéb szolgáltatások kialakításával. 

 

Az ára is kedvelt

A családok az idén az áremelkedések miatt keresték gyakrabban a kisebb, szerényebb árakkal rendelkező baranyai fürdőket. A szolgáltatásokat nyilvánvalóan nem lehet összehasonlítani azzal, amelyet a nagy fürdők kínálnak, ugyanakkor kevesebb mint négyezer forintból egy négyfős család is a vízpart mellett tölthette a legmelegebb napokat. Emiatt a környező településekről is előszeretettel viszik oda a táborozó gyerekeket, az idén Beremendre a fővárosból is érkezett egy csoport.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!