Életet menthet az apró szerkezet

2022.09.30. 17:03

Megégett holttesteket is találtak a baranyai tűzoltók

Két tragikus kimenetelű lakástűz is történt a megyében az elmúlt hetekben. Számos esetben a tragédia elkerülhető lenne egy kis odafigyeléssel, vagy füstérzékelő felszerelésével.

Zs. J.

Képünk illusztráció

Lapunk a napokban beszámolt róla, hogy halálos kimenetelű lakástűz volt Drávaszabolcson. A katasztrófavédelmet egy férfi hívta fel, mivel, mint mondta, drávaszabolcsi munkatársa már egy ideje nem jelentkezett, nem volt munkában sem, nem tudnak róla semmit. A megadott helyszínre, a Lengyári lakótelepen lévő sorházhoz a siklósi tűzoltók vonultak.
 

– A lakásban egy holttestet és egy már kialudt, nagyjából három négyzetméterre kiterjedt tűz nyomait találtuk. A lakásban a nyomok szerint korábban egy kanapé és egy szék égett 

– írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a Baranya Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóságának a sajtóosztálya.

Sajnos szeptemberben egy másik halálos kimenetelű lakástűz is volt a megyében. Himesházán egy családi ház égett, melynek oltásában több tűzoltó vett részt a megyéből. A parasztház egyik szobájában bútorok és szemét lángolt, mikor a tűzoltók a helyszínre értek. A lángokat a kiérkező lánglovagok megfékezték, hogy ne terjedjen tovább. Az oltási munkák közben egy holttestet találtak az egyik szobában.

A két baranyai lakástűz keletkezésének körülményeit a katasztrófavédelem illetékesei vizsgálják.

– A tragikus kimenetelű tűzesetek többsége megelőzhető lenne egy néhány ezer forintos füstérzékelővel

 – említette a katasztrófavédelem sajtóosztálya. Azt is kiemelték, hogy az egyedül élők otthonába különösen tanácsos lenne ilyen eszköz felszerelése, amely a tűz keletkezésének legelején jelez, amikor még van idő cselekedni, van idő az épületből kimenekülni. A tragédiák és a milliós károk megelőzése érdekében ezért érdemes a szoba plafonjára egy füstérzékelőt szerelni, amely már a tűz keletkezésekor figyelmezteti a lakókat a veszélyre. 

A lakástüzekhez leggyakrabban az égő cigaretta eldobása, a nyílt láng figyelmetlen használata, illetve magára hagyása, vagy éppen az elavult fűtési rendszer vezet. Mint a katasztrófavédelemtől megtudtuk, a lakástüzek leggyakrabban a konyhában, a hálószobában és a nappaliban keletkeznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!