Időutazás

2022.09.05. 17:00

Sásd ezer arcát ismerhetjük meg a fotók révén

Időutazással kezdődik az idei Sásdi Ősz-Városnapok.

Zs. J.

Fotó: Laufer László

Szeptember kilencedikén, pénteken a sásdi ÁMK Közösségi Házban fotóriporterünk, Laufer László fotóiból nyílik kiállítás Sásd Egykor címmel, amelyen megnézhetjük, hogy több évtized alatt miként változott a település, hogy lett nagyközségből város. 

– A legnehezebb időkben is szükségünk van a közösségi kulturális eseményekre – írta bejegyzésében Jusztinger János, Sásd polgármestere, aki a szombati napról annyit írt, sztárfellépők, helyi művészeti csoportjainak színes programja várja kicsiket és nagyokat a város napján.

A szeptember 10-ei programok a Pitefesztivál nevet viseli, melynek keretében megrendezésre kerül a Gasztropiknik, ahová még várják a főzőcsapatok jelentkezését. Jelentkezni szeptember nyolcadikáig a közösségi házban lehet személyesen, vagy a 72/475-663-as telefonszámon. Szombat délelőtt a gyerekekről szól, fellép a Csurgó zenekar, és a kicsiket légvár, 3D-s élményfestés, kézműves programok várják. Délután háromkor az ünnepi testületi ülésen átadják az idei városi kitüntetettek díjait, majd a városi kulturális csoportok fellépése után Betty Love, Wing Singers, Pál Dénes, Dj Szatmári szórakoztatja a városlakókat. A Pitefesztivál retro diszkóval zárul. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!