Emlékeket idéz meg

2022.10.08. 07:00

A legértékesebb magyar jármű gurul be hamarosan Pécsre

Negyvenhat év után újra láthatják a pécsiek a MÁVAUT Ikarus 556-os emeletes buszt, amely több éven át rótta a baranyai megyeszékhely útjait.

Az emeletes busz, a MÁVAUT Ikarus 556-es, változatos életpályát járt be. Egy 1960-as évekbeli híradóban, mikor a jármű a fővárosban mutatkozott be először, majd került Pécsre, elmondták, hogy az utasok az alsó és felső házban utazhattak, a felső részen csak ülve. A földszinti kalauzülés fölött volt egy berendezés, ami jelezte, hogy van-e még hely a felső emeleten. 

A busz 1976 júniusáig járta a baranyai megyeszékhely útjait, majd leselejtezése után a balatonvilágosi Volán-üdülőbe szállították, ahol 1982-ig presszóként működött. Onnan később egy magángyűjtőhöz került, akitől megvásárolta a busztársaság.

– Két éve, novemberben kezdődött a busz felújítása  – említette meg a busztársaság videóbejegyzésében Kiss Dániel Áron, a Volánbusz értékmentési program felelőse. – Több mint másfél éven keresztül folyt a munka. Az eredeti fényképek, tervrajzok, kutatások beszerzése után vette kezdetét a komplett felújítása, amin több mint egy tucat munkatársunk dolgozott.

A buszon egy-két modernizálást kellett elvégezni, hogy a 21. századi követelményeknek megfeleljen. Kiss Dániel Áron közölte, hogy Volánbusz nosztalgiaflottájának az igazi szeme-fénye lett a jármű, illetve hozzátette, nem túlzás kijelenteni: a legértékesebb magyar jármű van a birtokukban. 

Hazatér a jármű

Az Oldtimer Club Pécs szervezésében október 23-án tartják az Őszi Veteránjármű Kiállítás és Börzét, amelyet a korábbi években a pécsi vásárban rendeztek. A korábbi években tapasztalható volt, hogy a kiállítás és börze kinőtte magát, már alig lehetett megmozdulni a vásárban, annyi veterán jármű volt a helyszínen. A szervezők már akkor elhatározták, hogy új helyszínt néznek ki. Korábban több bevásárlóközponttal tárgyaltak, illetve a pécsi Expo Center is szóba került. A cikk végéhez közeledtünk már, amikor csörgött a telefon. Az Oldtimer Club Pécs vezetője, Mott János hívta szerkesztőségünket, s örömmel közölte, hogy a pécsi Expo centerben lesz a rendezvényük.




 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!