Pótolják a fényfestést is

2022.10.05. 14:17

Az energiaválság miatt nehéz helyzetbe kerülő egyesületeknek segít a bólyi Erzsébet Vigadó

Wald Kata

Az Erzsébet Vigadó egyesületeknek, társulatoknak, művészeti csoportoknak ajánlotta fel segítségét felhívásában. 

Télen, a fűtési időszakra várhatóan nagyon sok településen bezárják a művelődési házakat, színházakat, kulturális tereket, emiatt rendezvények, előadások, bemutatók, stb.  maradnak el – hely hiányában nem lesz fellépési lehetőség. 

Mint köztudott, Bóly mindig is élen járt a megújuló energia felhasználásában: termálvíz adta energiát használnak a város intézményei a fűtésre és a melegvíz előállítására, az áramtermelést napelemek segítik. Ennek köszönhető, hogy az energiaválság ellenére az Erzsébet Vigadó a megszokott nyitva tartással és programokkal várja az érdeklődőket a téli időszakban is.

Felhívásuk szerint lehetőségeikhez mérten szeretnénk segítséget nyújtani a létbizonytalanságba kerülő együtteseknek, társulatoknak, művészeti csoportoknak. Az intézményben egy hatszor nyolc méteres színpaddal rendelkező, 290 fő befogadására alkalmas nézőteret magába foglaló nagyterem található, illetve van egy kistermük is, nagyméretű vetítővászonnal, 120 fős nézőtérrel, és egy hatszor három méteres színpaddal.  

Amennyiben a más településeken működő intézmények bezárásának időszaka alatt ezeknek a bólyi termeknek a használata megoldást jelenthet a fellépéseikhez, bemutatóikhoz, előadásaikhoz helyet keresők számára, úgy az Erzsébet Vigadó kedvezményes, reális bérleti díj ellenében, előre egyeztetett időpontban és technikai feltételekkel nagyon szívesen befogad olyan vendégjátékokat, amelyeknek megfelel ez a konstrukció. 

Fényfestés

Mint ismeretes, a nem megfelelő időjárási körülmények miatt elmaradt az augusztus 20-ára tervezett fényfestés Bólyban – az attrakciót október 7-én a Bólyi Harmonika Együttes Beatles emlékestjén pótolják. A 18 órakor kezdődő koncert ideje alatt a LABOR fényfestő műhelye az Erzsébet Vigadó homlokzatát és az épület belső tereit „festi ki", páratlan élményt nyújtva a közönségnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában