Csaknem 350 millió volt a cég nyeresége

2022.10.07. 07:00

Cégvezetői béremelésre és prémiumra volt pénz a Biokomnál

Nyáron még közel 13 milliós prémiumot vehetett fel azért is a Biokom Nkft. igazgatója, Meixner Barna, mert a vállalat több száz milliós nyereséggel zárta a tavalyi évet. Péterffy Attila pécsi polgármester szerint viszont a kormány hibás, hogy nem tudnak béremelést adni a dolgozóknak.

B. M.

Fotó: Laufer László

A 2021-es esztendőt 346 millió forintos adózás utáni nyereséggel zárta a Biokom Nkft., vagyis ekkora összeg maradt a cég zsebében azt követően, hogy mindent kifizetett, a számláit rendezte. Városházi forrásaink szerint már így bőven lett volna honnan lecsípni arra, hogy a dolgozóknak is rendezzék a bérét, ne csupán a cégvezetést kínálják meg magasabb összegekkel. 

A csütörtökön sztrájkot hirdető dolgozók éppen azt sérelmezték, hogy a vezetők 600 ezer és 1 millió forint között keresnek. Lapunk ezért utánanézett annak, hogy milyen fizetések is vannak a vezetőségben. Az elérhető dokumentum szerint a cég középvezetői között hatan bruttó 650-900 ezer forint között keresnek, de évente jár még számukra 150 ezer forintnyi teljesítménybér, 50-100 ezer forintos vezetői pótlék, illetve cafetéria. 

A felsővezetői körben bruttó 925 ezer és 1,025 millió forintos fizetések vannak, amihez jár cafetéria. Hozzájuk képest nagyobb ugrást jelent Meixner Barna ügyvezető igazgató jövedelme. 

Nem tudni mikor, de az igazgató bére nagyot ugrott

Mint ismert, Péterffy csütörtökön jogtalannak nevezte a dolgozók sztrájkját, követelésüket pedig túlzónak. Ugyanakkor a hozzá lojális baloldali cégvezetés esetében történtek béremelések. A szemétszállítást Pécsen ellátó városüzemeltetési cég vezetője, Meixner Barna 2020 szeptemberében még bruttó 1,38 millió forintért, valamint 70 százalékos prémiumért vállalta el a munkát. Az azóta eltelt két esztendő alatt a fizetése 200 ezer forinttal emelkedett, ami jelenleg 1,53 millió forint. Ez alapján kapja meg a baloldal szerint az őt megillető, idén közel 13 milliós forint prémiumot is, amire a következő évben is számíthat. 

Ennek az az oka, hogy nyáron a jutalmak kiosztását tárgyaló, MSZP-s vezetésű illetékes önkormányzati bizottság még annak a lehetőségét is elutasította, hogy a jelenlegi helyzetben felülvizsgálják a cégvezetői jutalmazásokat. 

Az egyelőre nem világos, hogy mikor emelkedett meg a biokomos vezető bére, erről a városházi képviselők egy része nem is tudott. 

Megkapják a pénzt a kormánytól

A nemzeti oldal szerint egyébként a kormány hibáztatása – miszerint a szemétszállítás után járó "400 millió forintos díjkorrekciót az állami szolgáltató nem fizette ki eddig" –   ebben a kérdéskörben azért sem állhatja meg a helyét, mert ezt az összeget eddig is jogszabály alapján megkapta és ezután is meg fogja kapni a vállalat. 

Nem sztrájkolhat a szakszervezet?

A történtek pikantériája, hogy a baloldali sajtóhírek szerint a Biokomnál olyan bérmegállapodást kötöttek az cégnél működő szakszervezettel, amely tiltja számukra a sztrájkban való részvételt. Péterffy és alpolgármesterei csütörtökön még a tanárok melletti kiállásként beöltöztek feketébe, és fotót tettek fel a Facebookra arról, hogy négyen állnak feketében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!