Partra vetett gyerekek

2022.10.08. 11:44

Energiaválság: sorban zárnak be a tanmedencék Baranyában is

Miközben az idén nyáron a korábbinál is több fiatal lelte halálát nyílt vizeinkben, Pécsett az úszásoktatás az elsők között esett a magas közüzemi díjak áldozatául. A napokban bezárták a Bánki, a Belvárosi és a Zsolnay szakképző iskola tanmedencéit, így akár ezernyi gyerek tervezett tanfolyama úszhat el.

Sz. Zs.

Fotó: Laufer László

A közüzemi díjak megugrása országszerte több fürdő, uszoda és más sportlétesítmény ideiglenes bezárását kényszerítette már ki. Ám kis tanmedencék működésének felfüggesztéséről eddig nem hallottunk – mostanáig, amikor is a Pécsi Tankerületi Központ bezárta a város úszásoktatást szolgáló létesítményeit. Igaz, a sportolási lehetőségtől nem esnek el a diákok, hiszen a terv szerint tornatermi testnevelésórákon mozoghatnak majd a medencék helyett. A döntést az úszóedzők mellett számos szülő kifogásolta, akadt vélemény, amely szerint a spórolást akár a tévé­torony díszkivilágításának lekapcsolásával, és még számos egyéb helyen is elkezdhették volna a gyerekek úszásoktatása helyett. 

Bár ebben van némi igazság, a működtető ezeknél nem ugyanaz; és a hírek szerint már keresik az alternatív megoldást is. Ez a Hullámfürdő lehet, amely információnk szerint már készül is a tanfolyamok alkalmi átvételére. Kérdésünkre Máté János vezérigazgató megerősítette, hogy a Hullámban nemcsak saját tanfolyamaikat viszik változatlanul tovább, hanem valóban segíteni tudnak a tanuszodákból most kiszorulóknak is. Decemberig a pályakapacitások átszervezésével megpróbálnak minél több külső tanfolyami csoportot is befogadni.

Ha nem is a medencékből kiszorult minden gyereknek, de maradt némi további úszáslehetőség is a városban, a Hullámfürdő mellett egyelőre tovább üzemel az egyébként kisebb felújítás előtt álló ANK-uszoda, valamint a PTE Ifjúság úti medencéje is. 
A megye más tanuszodáiban ugyancsak vegyes a kép. A pécsváradi a nagyközönség előtt zárva tart ugyan, ám a szervezett úszásoktatás szeptemberben – előreláthatólag decemberig – újraindulhatott. A sellyei szabadtéri tanmedence, mint minden ősszel, már bezárt. Szigetvárról és Mohácsról jó híreket kaptunk viszont, ott egyelőre nyitva maradhatnak a fedett uszodák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!