Tisztelgés

2022.10.06. 15:26

Hétfőn avatják fel a Molnár-pihenőt Pogányban

Molnár-pihenőt alakítottak ki Pogányban, Dragovácz Márk korábbi polgármester ötlete nyomán.

Zs. K.

A kép illusztráció

Fotó: Shutterstock

A pogányi patak mentén régen több malom is működött. A Boszniából menekült bosnyákok itt telepedtek le, és mivel állatokat nem tudtak magukkal hozni, ezért az itteni földeket művelték. Gabonát kezdtek termeszteni, aztán a megélhetés érdekében őrölni is kellett. Malmokat építettek, 4-5 biztosan volt itt a patak mentén.

– Olvastam a levéltári anyagokban, hogy azok a kiöregedett molnárok, akik már nem tudták ellátni a feladatukat, járták a malmokat, mert kevés betevőjük volt. A molnárok befogadták őket egy-egy hónapra, és gondoskodtak róluk. Az ő emlékükre készítettük a Molnár pihenőt, egy pados területet, ahol az erre járók többek között tájékozódni tudnak erről a múltbéli történetről – mondta Dragovácz Márk, aki nem kért a pihenő megvalósításához önkormányzati támogatást, éppen azért, mert szerette volna, ha ez a beruházás lakossági kezdeményezés maradna. A helyiek úgynevezett téglajegy vásárlásával, vagy önkéntes munkával támogatták az ötlet megvalósulását, de a horvát és a német nemzetiségi önkormányzat, valamint a Pogányért Alapítvány is hozzájárult a kezdeményezéshez.

– A jövőben ez az emlékhely arra is alkalmas lesz, hogy minden aratás kezdetekor, Péter, Pál napján itt tartunk egy megemlékezést a molnárok emlékére

 – mondta Dragovácz Márk. 

Az emlékhelyet Juhász Zoltán polgármester avatja fel október 10-én, hétfőn, 16 órakor. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!