A megszólított Ruzsa Csaba

2022.10.17. 09:09

Levélben fordult a pécsi Fidesz-frakció az alpolgármesterhez

Levélben fordult a pécsi Fidesz-frakció az alpolgármesterhez. A téma város tervezett energiatakarékossági intézkedéscsomagja, illetve a szükségszerű szociális intézkedések. Levelüket változtatások nélkül közöljük.

Fotó: Laufer László

Ruzsa Csaba
alpolgármester részére


Tárgy: energiatakarékossági és szociális intézkedések


Tisztelt Alpolgármester Úr!

A rendelkezésemre bocsátott energiatakarékossági és szociális intézkedések tárgyú prezentációban foglaltakra az alábbi észrevételeket és javaslatokat terjesztem elő.

Előljáróban néhány megjegyzést indokolt tennem.

Örömmel olvastam, hogy korábbi javaslatommal, a szociális rezsitámogatás bevezetésével kapcsolatban a városvezetés magatartásában pozitív fordulat állt be, hiszen korábban még tárgyalni sem voltak hajlandóak velem a kérdésben, sőt szeptemberben érthetetlen módon Önök még le is szavazták a javaslatomat, most viszont beemelik azt az önkormányzat intézkedési tervébe. A keddi közgyűlésen a testület tárgyalni fogja korábbi javaslataimat, bízom benne, hogy azokat Önök is támogatni tudják, ezzel bizonyítva, hogy a szavakon túl is fontosnak tartják a rászoruló pécsi családok és a pécsi kisvállalkozások segítését.

Talán Tisztelt Alpolgármester úr is egyetért velem abban, hogy amennyiben a városvezetés valóban széleskörű politikai és szakmai konszenzusra törekszik a tárgyban, úgy sajnálatos, hogy október közepén kezdték meg az ez irányú egyeztetéseket, nekünk is mindösszesen néhány napos határidőt szabva javaslataink megtételére.

A prezentáció tartalmából is egyértelműen kitűnik, a városvezetés csak a kormányzati támogatási tárgyalások feltételéül szabott, két héttel ezelőtt megjelent jogszabályi kötelezés miatt döntött a stratégia, intézkedési terv elkészítése mellett, pedig e tárgyban a szeptemberi közgyűlésen mi magunk indítványoztuk annak elkészítését. Akkor azonban a városvezetés és a koalíció elutasította a javaslatunkat. Pozitív fordulatnak tekintem, még ha külső nyomásra is, de a városvezetés is belátta a jelenlegi rendkívüli helyzetben egy energetikai intézkedési terv megalkotásának szükségességét. Félő ugyanakkor, hogy nem teljeskörű és nem koherens iratanyag készül, éppen a megkésettség és időszűke miatt.

Végül pedig már most leszögezem, hogy nem tudok támogatni egyetlen, az önkormányzat intézmény- és céghálóját érintő megszorítást sem, amíg a város politikai vezetése nem hozza meg azokat a takarékossági célú döntéseket, amelyek kizárólag magára és a körülötte tömörülő személyekre nézve járnak lemondással. Ha a munkának ezt a részét elvégeztük, ha ebben Önök partnereink lesznek, akkor ezt követően tárgyalhatunk érdemben arról, hogy az önkormányzati közszolgáltatások és a dolgozók munkakörülményei mennyiben változzanak átmenetileg, de csak a legszükségesebb mértékben ahhoz, hogy az önkormányzat működőképessége fennmaradjon.


I.

A fentiekben kifejtettek alapján javasolom, hogy

   1) kerüljön megszüntetésre a harmadik alpolgármesteri státusz, tekintve, hogy az alpolgármesteri jog- és hatáskörök ténylegesen jelenleg is két tisztségviselő között oszlanak meg. Reprezentatív feladatokra fenntartani egy alpolgármesteri státuszt a jelenlegi válságos időszakban különösen indokolatlan;

   2) 2023. év végéig kerüljön felfüggesztésre a civil tanácsnok, a nemzetiségi tanácsnok, az innovációs biztos, a sportügyi polgármesteri biztos javadalmazása;

   3) valamennyi tanácsadóval kötött szerződés kerüljön felülvizsgálatra, amely szerződések az önkormányzat működtetéséhez szükségtelen szolgáltatásokra vonatkoznak, azonnali hatállyal kerüljenek megszüntetésre;

   4) a tervezett illetve folyamatban lévő, az önkormányzati szféra működtetéséhez szükségtelen beszerzési eljárások kerüljenek elhalasztásra illetve leállításra a 2024-ig.

   5) 2023. év végéig azon képviselők, akik valamely önkormányzati bizottságban elnökölnek, más bizottságban elfoglalt tisztségük után ne részesüljenek külön javadalmazásban;

   6) a polgármesteri kabinet létszáma kerüljön 25%-kal csökkentésre, az így felszabaduló státuszok kerüljenek átcsoportosításra a szociális feladatokat ellátó intézményekhez;

   7) a cégvezetői, intézményvezetői és önkormányzati képviselői tiszteletdíjak kerüljenek befagyasztásra legalább a 2022. januári szinten;

   8) az önkormányzat 2023. évre ne fizessen cégvezetői prémiumokat;

   9) az önkormányzati tulajdonú cégeknél és önkormányzati intézményeknél a pénzügyi, munkaügyi (HR), beszerzési és marketing feladatokat ellátó státuszok kerüljenek felülvizsgálatra és 2023-tól legyenek optimalizálva. Ahol lehetséges, ezen feladatokat egy személy (egy osztály) több cég számára végezze.

   10) Az önkormányzat ne fizettessen osztalékot 2023-ban a többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokkal, különösen ideértve a Tettye Forrásház Zrt.-t és a PÉTÁV Kft.-t. A városvezetés döntése alapján a PÉTÁV Kft. az elmúlt három évben cca. 700 millió Ft osztalékot volt kénytelen fizetni, amely összeg fedezhette volna a jövő évben megnövekedő költségeinek 70%-át. A jelenlegi helyzetben újabb osztalékfizetésre kötelezés elfogadhatatlan számomra.

II.

Az önkormányzati szféra működtetésének energiahatékonyabbá tétele céljából az alábbiakat javaslom.

   1) Kerüljön átdolgozásra Pécs Városfejlesztési Stratégiája. A dokumentumban a megváltozott energiahelyzethez igazodva, vagyis a jelenlegi energiaárak középtávú fennmaradásából kiindulva kerüljön meghatározásra az önkormányzat beruházásainak súlyozása, priorizálása.

   2) Kerüljenek felülvizsgálatra Pécs 2021-27-es EU-s programozási ciklusban tervezett beruházásai. Prioritásként az energia felhasználásának hatékonyabbá tétele, másrészt a saját célra történő villamos energia termelés és tárolás kerüljön meghatározásra. Javaslom a Libegő és más ehhez hasonló, energiafaló és a jelenlegi helyzetben reálisan szükségtelen elképzelés helyett racionális, az energiaproblémák enyhítését szolgáló projekttervek kidolgozását és majdani benyújtását a kormányzat felé.

   3) A jelenlegi helyzetben a közlekedésfejlesztés terén átgondolandó, hogy a teljes Tüke Busz Zrt. flotta lecserélhető-e villamos energia meghajtású buszokra, mivel azok üzemeltetése a jelenlegi villamos energiaár mellett kétséges. A cél az kell legyen, hogy a buszok üzemeléséhez szükséges energiát a cég saját maga termelje meg. Ezért javaslom, hogy az elektromos buszok vásárlására igényelt pályázati források mértékét az önkormányzat növelje meg vagy azok egy részéből napelemparkok és az azokból nyert energia tárolására alkalmas akkumulátorházak kerüljenek kialakításra, így lehetővé téve a buszokhoz szükséges villamos energia megtermelését.

   4) A Tettye Forrásház Zrt. esetében javaslom, hogy haladéktalanul helyezzék üzembe a két éve megépült, de jelenleg nem használt Füzes dűlőben található napelemparkokat. Védhetetlen mulasztása a városvezetésnek, hogy két év alatt sem tudott megoldást találni a helyzet kezelésére. Javaslom továbbá a cég számára a következő pályázati ciklusban újabb napelempark létrehozását, mellyel energiafüggetlenné válhat a cég.

   5) A PÉTÁV esetében javaslom a cég támogatását a szolgáltatási területének növelését célzó beruházások megvalósítása terén. Valószínűsíthető, hogy a jelenlegi gázár mellett kialakul egy verseny a fogyasztókért, akiknél az a kérdés, hogy gáz helyett „megújuló energiát vagy távhőt válasszak”. Az önkormányzat elemi érdeke, hogy ezen fogyasztók minél nagyobb számban a távhőt válasszák energiaforrásul.

   6) A közvilágosítás korszerűsítésével kapcsolatban pozitív fordulat a városvezetés részéről, hogy maga is elismeri és támogatandónak tartja a takarékos lámpatestek hitel igénybevételével történő beszerzését. Megjegyzem, ha az előző vezetés idején nem történt volna meg a közvilágítás egy jelentős részének energiahatékonyabbá tétele, akkor 2023-ban Pécsett fenntarthatatlanná válna a közvilágítás biztosítása.

III.

A kapott prezentációban ismertetett városvezetői szándékokkal kapcsolatban tételes javaslataim és észrevételeim a következőek.

4. pont

Javaslom a Bercsényi utcai épület értékesítésének felülvizsgálatát és helyette annak pályázati forrásból történő fejlesztését/átalakítását, majd saját körben, illetve másodlagosan bérlet útján történő hasznosítását.

13-14. pontok

Ellenzem óvodai, bölcsődei intézmények bezárását, megszüntetését. Kérem ennek felülvizsgálatát.

37. pont

Kérem a javasolt hatásvizsgálatok részemre történő megküldését további intézkedés megtétele előtt.

45. pont

Kérem a fiókkönyvtár bezárásának felülvizsgálatát.

51-61. pont (Pécsi Nemzeti Színház)

Kérem annak vizsgálatát, hogy a színház épületéhez telepíthető-e napkollektor rendszer.
Javaslom a nagyfogyasztású technikai lámpák és világítórendszer korszerűsítését, cseréjét. Az ehhez szükséges források felkutatásának azonnali vizsgálatát.

Javaslom a színház számára az önkormányzat által kötelezően előírt, az önkormányzati támogatás terhére történő 50 milliós karbantartási keret 2023. évre történő feloldását és annak elsődlegesen a lámpacserére történő felhasználására történő kötelezést, másodlagosan a rezsiköltségekre történő felhasználásának engedélyezését.

77. Pont

Kérem a Szent Mihály Ház és a Patacsi Művelődési Ház bezárásának felülvizsgálatát.

81. Pont

Javaslom az Apáczai Közösségi Ház bezárásának felülvizsgálat.

84-89. pont (Állatkert)

Javaslom az állatkert gázfűtésének megújuló energiaforrású rendszerre való kiváltását eredményező pályázati anyag előkészítését és prioritásként történő kezelését.

90. pont (Hullámfürdő)

Javaslom a versenymedence hőfokának csökkentését felülvizsgálni. 
Kérem a pécsi tankerülettel történő tárgyalások lefolytatását arról, hogy a Hullámfürdő mennyiben tudja átvállalni a városban több intézményben is bezárt uszodák feladatait egy mindkét fél számára előnyös megállapodás létrejötte céljából.

105-108. pont (ingatlanértékesítések, Bőrklinika)

A javaslatban jelentős, mintegy 1,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyon kiárusítása szerepel. Az önkormányzati vagyon felélése működési költségek fedezése céljából csak a legvégső esetben fogadható el. Mint levelem első felében írtam, amennyiben az önkormányzat vezetése elvégzi saját magán a spórolást, úgy azt követően lehetséges számomra érdemben tárgyalnunk arról, hogy mely felesleges, az ésszerű gazdálkodás körében nem üzemeltethető ingatlanok esetében kerüljön sor értékesítésre, vagyis a pécsiek közösségének vagyonvesztésére.
Elfogadhatatlannak tartom továbbá, hogy a városvezetés nem állt el a Bőrklinika csereügyletétől. Kérem további tájékoztatást, hogy a csereügylet továbbra is a Mandulás kemping területét érinti-e.

IV.

Kérem Tisztelt Alpolgármester urat, hogy levelemben foglalt javaslataimat szíveskedjenek megfontolni és az intézkedési tervbe beilleszteni, a szükséges döntéseket előkészíteni az illetékes tisztségviselők és a közgyűlés számára.
Kérem továbbá az észrevételezett témákban további egyeztetés biztosítását, valamint a más szereplőktől beérkezett javaslatok megismerhetőségét.

Kelt Pécsett, 2022. október 16. napján

Tisztelettel,

Csizmadia Péter frakcióvezető
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoport
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!