Vallásunkról is nyilatkozhatunk

2022.10.07. 12:45

Mutatóként szolgál a népszámlálás

W. K.

A kép illusztráció

Fotó: Shutterstock

Ahogy már több fórumon tájékoztattunk róla, október 1-jével elindult a népszámlálás. – Ennek során – egyebek között – vallásunkról is nyilatkozhatunk – hangsúlyozzák a vallási felekezetek. 

A Magyarországi Evangélikus Egyház felhívásában kiemeli, a népszámlálás eredménye egyfajta mutatóként jelzi majd az evangélikusok társadalomban betöltött szerepét, helyét, amely értékeik és szempontjaik érvényesítését segítheti országosan és a helyi közösségekben egyaránt.

– Emellett az egyház tagjai számára is visszajelzésként szolgálhat: például kiderülhet, hogy vannak még olyan evangélikusok egyes gyülekezetek vonzáskörzetében, akikről nem tud az egyházközség – emelték ki. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!