Misével köszöntötték

2022.11.11. 20:02

A remény jele lesz a megújult templom a belvárosban (Galéria)

Zsúfolásig megtelt ünnepi szentmisével egybekötve adták át a megújult Király utcai Lyceum templomot Szent Márton napján. Az istentiszteleti helyszín, amely két évig zárva volt a 2020-as földrengést követő károk miatt, a felújítást követően most újra megnyitotta kapuit.

M.R.

Fotó: Laufer László

 – Milyen szép világos lett minden! – mondta a mise egyik résztvevője padtársának a megújult templomtérbe lépve. Valóban, ugyanis a közel két éves munkálatok során a freskók és képek restaurálására is sor került. Az eredeti épületet egy fiatalon elhunyt pálos szerzetes, Wépy Máté tervezte a 18. században.

A templom átadási ünnepségére november 11-én 17 órakor kerül sor a Lyceum templomban. Bíró László püspök, nyugalmazott tábori ordinárius Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnökkel, Györfi Béla Szabolcs templomigazgatóval és a Pécsi Egyházmegyét képviselő Szép Attila hivatalvezető püspöki helynökkel szentmisét mutatott be, majd az elkészült beruházást Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.

A 2020. decemberi horvátországi földrengés okozta károk helyreállítása nem volt zökkenőmentes. A templom nemcsak belül, hanem kívül is megsérült, a meglazult mennyezeti vakolat veszélye miatt mindeddig zárva volt. Bár a hívek adományaiból és a biztosítási kártérítésből indult el a helyreállítás, menet közben újabb sérülésekre derült fény.Ezért a kormánytól 40 millió forint állami támogatás érkezett, a pálos rend a szintén kormányzati finanszírozású Boldog Özséb Programból is átcsoportosított forrásokat, így valósulhatott meg a közel 100 millió forint értékű beruházás.

Az átadó ünnepségen az is elhangzott, a felújítás során többen önkéntes alapon ajánlották fel nem csak anyagi forrásaikat, hanem munkájukat, szakértelmüket a templom helyreállítása érdekében.

A közösség újra birtokba veheti a templomot

A szentmisén Bíró László mondott prédikációt, amelyben röviden vázolta a templom történetét, mely a viszontagságok ellenére is folyamatosan megújult. A török fennhatóságot, a Pálos rend feloszlatását és kommunista időszakot is túlélte, most a földrengés okozta károkat sikerült javítani.

– Ez a templom a remény helye és jele, hirdeti, hogy sosem szabad feladni. A falak állnak, a kapu nyitva áll, azonban igazán akkor lesz kész, ha az itt összegyűltek egymásra figyelő, szerető, élő közösséget alkotnak – fogalmazott Bíró László.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!