Tehetségek bontakoznak

2022.11.15. 17:21

Csángó fiatalok rajzai és szobrai láthatók a kiállítótérben (Galéria)

Cz. E.

Fotó: Laufer László

Megnyitották a Csángó gyerekek festészeti és szobrászati kiállítását november 15-én a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatalában. A tárlat az intézmény Művészeti Kara és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közös szervezésében valósult meg, ahol a gyermekek festészeti és szobrászati tehetséggondozó táborban készült alkotásai kerülnek bemutatásra. A tábor ötlete a Művészeti Kar kezdeményezése volt, amelyhez szívesen csatlakozott a szövetség is.

A megvalósult projekt egy magas szintű alkotó művészeti oktatásban való részvételt jelent a fiataloknak, valamint a tábor lelki egészségüket, önismeretüket és személyiségfejlődésüket is szolgálja. A megnyitón köszöntőt mondott Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki már nem egyszer tett látogatást csángóföldön. Elmondta, hogy ez a projekt értéket képvisel és új hagyomány teremthető általa. A kiállítást megnyitók között jelen volt Dr. Fedeles Tamás, rektorhelyettes valamint Dr. habil Hegyi Csaba, festőművész és a Művészeti Kar oktatási dékánhelyettese.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!