A templomnál állították fel

2022.11.29. 17:21

Horgolt karácsonyfa díszíti Vokányt

A covid-járvány terjedése miatt elrendelt lezárások ideje alatt született meg az az ötlet, hogy egy olyan karácsonyfát állítsanak Vokányban, amely horgolt mintákból készülne.

Zs. J.

A karácsonyfához a horgolt mintákat, az úgynevezett nagyinégyzetet, a vokányi nyugdíjasok kézimunka szakköre készítette. A mintákat később összevarrták, és a templomnál egy vázra felállítottak. A horgolt karácsonyfa annyira jól sikerült, hogy idén is elkészítették a 12 négyzetméteres palástot.

– Az ötletadó Magyarné Éva néni volt, és a vázat az alpolgármester, Schönberger Ferenc készítette. A legfölső négyzet fehér színből készült, ami egy elhunyt klubos néni emlékét őrzi. Ő is lelkesen segített volna, de már nem tehette – mondta elcsukló hangon lapunknak kedd délután Bálint Zsoltné Izabella, a vokányi Művelődési Ház és Könyvtár vezetője.  – A horgolt karácsonyfa tetején lévő csillagon egy kis díszecske is van, amit még a néni varrt, így benne lehet az ő keze munkája is a az idei horgolt karácsonyfánkban – tette hozzá.

A horgolt karácsonyfát a templomnál állították fel, de egy másik valódi karácsonyfa is díszíti a települést, mely a polgármesteri hivatal előtt látható. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!