Új otthonra lelnek

2022.11.12. 07:00

Közösségi célokat szolgál a megújult tér Postaszálláson

Átadták Siklóson, a posztaszállási városrészben megújult közösségi teret, a beruházás egy nagyobb projekt része, illetve utolsó állomása volt.

Zsíros Krisztina

Fotó: Zs. K.

Százötvennégy millió forint kormányzati támogatásból újultak meg Siklóson közösségi terek, melynek immár az utolsó elemét is befejezték, és pénteken délben ünnepélyes keretek között adták át. A projekt keretében idén kilenc játszótér eszközeit cserélték újakra, a Béke téren egy új, többfunkciós sportpálya létesült, továbbá a Postaszálláson lévő közösségi épületet is felújították, és használatra átadták a Várunkért és Városunkért Egyesületnek. A Postaszálláson található lovas pihenő bővítésével és átalakításával egy 40 négyzetméteres közösségi tér és a majdnem 11 négyzetméteres iroda létesült.

Fotós: Zs. K.

Riegl Gábor, Siklós polgármestere elmondta, 2019-ben a polgármesteri programjának egyik legfontosabb elemévé vált, hogy a korábban elfeledett, leszakadófélben lévő városrészek, peremterületek felzárkóztatása ebben a ciklusban megtörténjen. Ennek keretében szisztematikusan mentek végig a képviselő-testülettel ezeken a területeken, és több beruházás megvalósításával már látható jelei vannak ennek a programnak. Járdákat építettek, fejlesztették a zártkerti részeket, megvalósították a Váralja projektet, felújították az önkormányzati bérlakásokat. A városvezető hozzátette: a megújult tér valóban közösségi célokat szolgál majd.

– Nagyon számítunk azokra a civil szervezetekre, közösségekre, akik itt élnek, alkotnak és tesznek azért, hogy ez a településrész fel tudjon emelkedni, hogy fel tudjon zárkózni a város többi részéhez. Természetesen szabadidős létesítmények tartására, óvodai, iskolás csoportok kikapcsolódására – táboroztatására, kirándulások szervezésére – is alkalmas lesz a terület, mindemellett a hagyományőrzés és a lovassport területén rendezvények helyszíne is lehet – fogalmazott a városvezető. Megköszönte a támogatást a térség országgyűlési képviselőjének, illetve a azoknak az önkormányzati munkatársaknak, akik a fejlesztés előkészítéséből, illetve lebonyolításából kivették a részüket. Hozzátette azt is, bíznak benne, hogy a következő fejlesztési ciklusban további beruházások fognak megvalósulni Postaszálláson, de már most is folyamatban van egy, ami érinti a városrészt, ez pedig a Baross Gábor utca csapadékvíz-elvezetésének rendezése.

Fotós: Zs. K.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az elmúlt az elmúlt három év hihetetlen nagy menetelés volt a város életében, vagyis nagyon sok fejlesztés valósulhatott meg Siklóson. Most viszont – látva a gazdasági folyamatokat – egy olyan időszak következik, amely hasonlóan nagy, nehéz menetelés lesz, csak most az lesz a cél, hogy a megszokott módon tudjanak működni az intézmények, közösségi terek. Elismerő szavakkal illette a Várunkért és Városunkért Egyesület vezetőségét is, hiszen – mint mondta – ők is kellettek ahhoz, hogy ez a projekt célba érjen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!