Hat InterCity-névtől vehetünk búcsút

2022.11.14. 17:21

Megjelennek a prémium kategóriás első osztályú kocsik a Pécs-Budapest vonalon

Zsigmond J.

Fotó: Laufer László

December 11-én új menetrend lép életbe a Magyar Államvasutak Zrt-nél, ami kisebb változásokat hozz a Pécs–Budapest vasútvonalon. Az első, hogy búcsút vehetünk a Baranya, Tenkes, Tettye, Misina, Tubes, Zengő és Sophiane nevektől, mostantól Mecsek néven közlekednek a pécsi IC-k. A menetrend nem változik, vagyis a korábbiak szerint közlekednek a IC-vonatok a baranyai megyeszékhely és a főváros között. Egy nagyobb változást azért bejelentettek:

– Az InterCity vonatok népszerűsége szükségessé tette a járműpark megújítását. Több mint kilencven új IC+ kocsi forgalomba állt, vagy áll. Ezt a programot folytatni fogjuk egy új InterCity flottatender kiírásával – említette videós üzenetében Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár. – Ezeknek az új járműveknek köszönhetően Szegeden már tudtuk fejleszteni az InterCity közlekedést a főváros felé, most pedig Pécs következik – tette hozzá.

A decemberi menetrendváltástól a Budapest és Pécs között közlekedő Mecsek IC-ken megjelennek a prémium kategóriás első osztályú kocsik, benne hagyományos és prémium első és prémium szakasszal, illetve bisztró kocsival. A pénteki és vasárnapi csúcsidőszakokban pedig egy plusz első osztályú kocsit is kapcsolnak az IC-hez.

Az új vasúti menterend szerint Dombóvár―Komló, a Szentlőrinc―Sellye és a Villány―Mohács vonalon változatlan menetrendi struktúra szerint közlekednek a vonatok, míg a Pécs és Pélmonostor között három pár kishatárforgalmi vonat helyett újból négy pár közlekedik. A Pécsről 14:50-kor induló vonat Pélmonostorra 16:12-kor, míg a Pélmonostorról 17:43-kor induló vonat Pécsre 19:07-kor érkezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!