Az aszály segített

2022.11.13. 08:09

Miért maradt drága a dió?

A Dunántúli Napló olvasója is megerősítette azt az értesülést, hogy több gazdától és kiskerttulajdonostól is azt hallotta, hogy a korábbi évekhez képest idén sokkal kisebb kárt okozott a dióburok-fúrólégy a termésben, ezért lényegesen több egészséges diót szüretelhettek a gazdák. Ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy mire a piacon megjelent az idei dió, mégis nagyon magasak az árak. Pedig ehhez a folyamathoz az inflációnak végképp semmi köze nincs – vélekedett.

B. M.

Forrás: pixabay.com

A Bama.hu-n azonban éppen a közelmúltban foglalkoztunk a témával. Az amerikából behurcolt kártevő ellen az aszály is hatásos volt – számuk tizedére csökkent –, de az előző években folyamatosan kellett védekezni permetszerekkel a pusztító rovarok ellen. Most azonban a nagyüzemi termelésben az energiaárak emelkedése hatott negatívan, hiszen a munkafolyamatok, benne a szükséges szárítással, jelentős energiát igényelnek. 

Ez gyűrűzhet be a végül a piacokra is, és továbbra is magasan tartva a dió árát, hiszen amit a permetezésen megspóroltak, az el is megy az energiaárakon. 

 

Címkék#kert#Dió

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában