Tereprendezés a feladat

2022.11.13. 13:31

Önkéntes munkával rendezik a temetőt Szászváron

W. K.

Fotó: Nemeth Andras Peter

Önkéntes munka keretében teszik rendbe a szászváriak a zsidó temetőt, ezzel is megadva a tiszteletet az ott nyugvóknak, a méltó megemlékezésnek – az önkormányzat felhívása szerint november 12-én reggel 8 órára várják Vadrózsa étterem elé mindazokat, akik szívesen segédkeznek a munkában. Tereprendezés, gallyazás, szemétszedés – ezek lesznek a feladatok. Meleg teáról és szendvicsről a szervezők gondoskodnak.
Mint ismeretes, a szászvári önkormányzat közel százezer forint támogatást kapott a helyi zsidó temető felújítására a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségétől. A település kiemelten fontosnak tartja a kultikus hely szebbé tételét, a pénzből méltó emléket állítanak az elfeledett, romba dőlt zsidó temetkezési helynek. Cél, hogy a sírköveket megóvják a végső pusztulástól. Az első lépés a terület rendbetétele – az önkéntesek a nap folyamán a terv szerint kipucolják a gyalogutat és az erdőből a szemetet összegyűjtik. A további terv egy gyalogösvényen keresztül megközelíthető emlékpark létrehozása. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában