Drágul a tömegközlekedés

2022.12.15. 21:04

A Kolbásztöltő Fesztivált februárban tartják, gőzerővel zajlanak az előkészületek Komlón

W. K.

Fotó: Laufer László

Emelkednek a helyi autóbuszjegyek és bérletek árai jövő februártól - egyebek mellett erről döntött a héten a komlói képviselő-testület. A díjemelést a szolgáltató Volánbusz Zrt. kezdeményezte az önkormányzatnál, miután közel 11 éve változatlanok a komlói helyi közlekedési díjak, utoljára 2012. január 1-jén volt drágulás. Az azóta bekövetkezett áremelkedések és a növekvő infláció szükségessé tették a tarifamódosítást - a képviselő-testületi előterjesztésben szereplő három javaslat közül a legkisebb díjnövekedést eredményező verzió mellett tették le a voksukat a városatyák.

Eszerint a menetjegyek ára elővételben az eddigi 245 forintról 300 forintra emelkedik február 1-jétől, az autóbuszon váltottak esetében a mostani 260-ról 350 forintra nő a tarifa. Az összvonalas havi bérlet 810 forinttal drágul, azaz 6200 forintot kell majd fizetni érte, a tanuló és a nyugdíjas havi bérletek ára pedig a mostani 1840 helyett 2000 forintba kerül jövő februártól.
A Komlói Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválról is tárgyaltak a képviselők - a hagyomány szerint minden év február elején rendezi meg a város egyik legnagyobb rendezvényének számító eseményt a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület az önkormányzattal karöltve. Jövőre már a 12. fesztivált tartják, a február 4-i program előkészületei javában zajlanak.

Mint ismeretes, 2021-ben a járvány nem tette lehetővé, hogy a fesztivált megrendezzék, az idei évben pedig szintén a vírushelyzet miatt a hagyományos februári időpont helyett tavaszra hirdették meg az eseményt. Jövőre azonban minden visszaáll a régi kerékvágásba. A nagyrendezvény népszerűségét mutatja, hogy a versengő csapatok számára meghirdetett helyek minden esztendőben mindössze néhány nap alatt elkelnek, a sportcsarnok befogadóképessége maximum 110 társaság indulását teszi lehetővé.
A rendezvény költségeivel kapcsolatban a képviselő-testület úgy határozott, hogy az anyagi támogatás összegéről a rendezvény költségvetésnek ismeretében döntenek, amelyről a szervezőkkel ez év végéig egyeztet az önkormányzat, a költséghatékonyságot szem előtt tartva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában