Elismerések a Véradók napján

2022.12.11. 15:48

A több mint százszoros véradót nem engedte el egykori főnöke, hogy a karját nyújtsa

Van olyan baranyai család, ahol a férj több mint százszor, a feleség ötvenszer nyújtotta a karját, hogy vérükkel segítsenek a rászoruló betegeknek.

Zs. J.

1988 óta november 27-én ünnepeljük a Véradók Napját. Idén december 10-én Palkonyán tartotta meg a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete a megyei ünnepségét, ahol sokszoros baranyai véradókat köszöntöttek és díjjal, oklevéllel jutalmazták őket. Mivel december 5-e az Önkéntesek Világnapja, és mivel a véradók is önkéntesek, így a két eseményt összevonták, és az ünnepségen több önkéntest is díjaztak.

– Volt olyan főnököm, hogy nem engedett el a műszakról véradásra. Azt mondta, ha tudja, hogy én véradó vagyok, akkor fel se vesz – mondta az ünnepség megkezdése előtt lapunknak Arndt Henrik nyugdíjas. – Háromhavonta nyújtom a kezem, hogy véremmel segítsek másokon – tette hozzá, aki több mint százszor adott már vért.

Arndt Henrik korábban sokáig Komlón élt, majd 23 évvel ezelőtt Hosszúheténybe költözött családjával. Első véradására 18 évesen került sor, azóta rendszeres véradó. Mint megemlítette, név szerint ismeri a véradást lebonyolítókat, és ők is őt. Mikor belép az ajtón, hangosan annyit mondanak: megjött Humor Harold, mivel Arndt Henrik minden nap viccelődik. A véradás családi program lett Arndtéknál, felesége 50-szeres véradó, de veje és lánya is rendszeresen ad vért.

A Magyar Vöröskereszt baranyai szervezete 2022-ben csatlakozott a Magyarok Kenyere programhoz. Idén a megyében közel 130 gazda ajánlotta fel azt a mennyiségű búzát, amelyből 15 ezer kilogramm liszt készült, ebből a baranyai vöröskereszt 1000 kilogrammot kapott. Ezt jelképesen az ünnepségen Rittlinger József, a Magyarok Kenyere Alapítvány Kuratóriumi elnöke adta át.

Sokszoros nyújtották már a karjukat
50-szeres véradó: Gálos Zsolt (Mágocs), Arndt Henrikné (Hosszúhetény), Tóth András (Komló), Mernye Csabáné (Szigetvár), Kreskai Tamás (Szigetvár), Márton Csaba (Pécs), Farkas József (Berkesd), Németh Tiborné Keresztes Zsuzsanna (Villány).
60-szoros: Bata Zsolt (Szigetvár), Kósa Kálmán (Szigetvár), Susóczki Imre Sándor (Siklós), Dobi Éva (Beremend).
75-szörös: Csóka Sándorné (Szentlőrinc), Tóth Gyuláné (Szentlőrinc), Ferencz Lőfi Lajos (Komló), Tóth Zoltán (Siklós).
80-szoros: Mikola Lajos József, Mikola Gábor (Siklós).
85-szörös: Simon Dezső Tihamér (Szentlőrinc)
100-szoros vagy  több: Egész Tibor (Komló), Arndt Henrik (Hosszúhetény).


Átadták az Év Támogatója díjat


A Pécsi Nemzeti Színház kapta a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének az Év Támogatója díját. Az ünnepségen elmondták, hogy a pécsi színház kiemelkedő segítséget nyújtott a megye zavartalan menekültellátásában. A színház által felajánlott egymillió forintos támogatás segítette beilleszkedni a háború elől hazánkba érkező ukrán családokat. A támogatás a május 8-i Valahol Európában című előadás jegybevételéből (a színházjegy mellett 5, 10 és 20 ezer forintos támogatási jegyet is lehetett vásárolni) jött össze. Az Év Támogatói díjat a színház igazgatója, Lipics Zsolt vehette át. 


Elismerő Oklevelet kaptak

Véradásszervezés Támogató Egészségügyi dolgozó részére: Selmeci Gabriella kapta, aki az Országos Vérellátó Szolgálat véradószervezője volt nyugdíjba vonulásáig. Negyven évig dolgozott a vérellátásban.


Önkéntes díj: Magyar Vöröskereszt
Az Önkéntes Központ Alapítvány Önkéntességért Díj 2022-es díjátadó gáláján a zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta az Év Önkéntes Programja kategóriában a Magyar Vöröskereszt H-Hero programját.


Önkénteseket jutalmaztak

1. Radics József az Egyedülálló Szülők Érdekvédelmi Egyesület elnöke: 2022. májusától a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete úgy is segít a rászoruló családokon, hogy a lejárathoz közeli pékárukat és zöldségeket - gyümölcsöket összegyűjti a Lidl Áruházakból és azokat rászoruló, nélkülözőknek osztja szét.

2. Szegedi József a Küzdjünk Együtt Roma Egyesület elnöke: közvetlenül a családokkal tartja a kapcsolatot és adja át nekik az élelmiszert.

3. Terézia Yazhyan: a megye zavartalan menekültellátásában nyújtott önzetlen segítségnyújtását köszönjük. Nyelvtudásával, empátiájával segítette a munkát

4. Varasdi Szilva (Pécsi Kodály Gimnázium végzős diákja): Részt vesz adománygyűjtési akcióinkban, szerepel a színpadon és táncol, de ebben az évben kivételes szorgalommal segített a hozzánk érkező lakossági adományokat szortírozni és rendezni.

5. Horváth Zsófia: a szervezet által megnyert Európiai Uniós pályázat elszámolásában ingyenesen nyújtott nélkülözhetetlen segítsége

6. Dolgos Péter: a megye zavartalan menekültellátásában nyújtott önzetlen segítséget

7. Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium és a Baranya Megyei Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum: 2022. márciusában nagy mennyiségű lakossági élelmiszer, vegyiárú adomány érkezett megyei szervezetünkhöz. Az adomány mennyisége napok alatt elérte a kezelhetetlen mennyiséget. A város középiskolái közül a két iskola nyújtott elsőként segítséget.

8. Kocsis Gabriella a Sellyei Agrokémia Zrt vezetőségi tagja. A sellyei térségbe érkező menekült családokkal tartotta a kapcsolatot, segítette beilleszkedésüket.

9. Gáspár Maya: szigetvári területen önkénteskedik évek óta. Bárhol, bármikor számíthatnak a munkájára. Részt vett már adománygyűjtési akcióban, falunapok rendezvényein, véradások szervezésében, bonyolításában, de a Sellyei jégkár felszámolásában.

10. Orosz Bálint: Ukrajnából származik. A háború kitörése óta folyamatosan segítette a Vörskereszt szigetvári irodáját. Természetbeli adományokat gyűjtött, és tolmácsolással segítette a feladatellátásunkat.

11. Boleman György Gézáné: A Komlói Gagarin Általános Iskola pedagógusa. Évek óta lelkesen és aktívan segíti a Komlói terület munkáját. A menekültválság kezdetén 120 ezer forinttal és természetbeli adományokkal támogatta az iskola a menekültellátást.

12. Kósa Attila: A Komlói Gagarin Általános Iskola pedagógusa, rendszeres véradó és véradásszervező. A megye zavartalan menekültellátásában nyújtott önzetlen segítségnyújtást.

13.: Vargáné Szalai Erzsébet: nyugdíjas pedagógus, de aktívan segíti a Komlói Vöröskereszt munkáját. A megye zavartalan menekültellátásban tevékenykedik. Tolmácsolt, adományt osztott, információt nyújtott a rászorulók részére.

14.: Jelena Popovics és Roland Popovics: 2022 márciusában új helyzettel találta magát szemben a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete is. A hazánkba, megyénkbe érkezett menekültek befogadását, ellátását kellett megoldanunk, melyben segítséget nyújtott számunkra a Pécsi Ukrán Önkormányzat elnöke Jelena Popovics és férje. Sok – sok munkaórával segítették a karitatív szervezetek vezetőit, munkatársait a menekültek körüli feladatellátásban - derül ki az indoklásból.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában