Átadják a faragott címert

2022.12.07. 19:28

Harmonika is megszólal a díszpolgári avatáson Vajszlón

M. R.

A kép illusztráció

Fotós: Simon Mayer

December 9-én díszpolgári címeket osztanak a településen. Ezzel egybekötve 17 órától a polgármesteri hivatal előtt ünnepélyes keretek között adják át a Dücső Csaba, a település egykori lakosa által alkotott, mészkőből készült Vajszló-címert, amely a hivatal utcai bejárata felé kerül. Ezt követően a Balikó Tamás Művelődési Központban 17.30-kor ünnepi testületi ülés keretében adják át a községi kitüntetéseket.

Posztumusz díszpolgárrá Haraszti Pál festőművészt és Kodolányi János írót választják, Haraszti Pál fia és unokái is részt vesznek az eseményen. Díszpolgári címet kap Matovics Mihályné, aki korábban a helyi iskola igazgatója, majd a sellyei tankerület igazgatója lett, jelenleg nyugdíj mellett is aktívan dolgozik. Szintén díszpolgárnak nevezik ki Egri Józsefet, aki hosszú ideig esperes plébánosként szolgált Vajszlón.

Emellett Vajszló Nagyközségért – A köz szolgálatáért kitüntetéstben részesül Dani Lajosné nyugalmazott tanár, aki a helyi iskola pedagógusaként dolgozott, illetve Sovány Bernadett, körzeti ápoló.

Az ünnepi hangulat emeléséről Kéméndi Tamás és Kusnyér Anna tangóharmonika-ének duója gondoskodik majd az eseményen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában