Kiderült mibe került a látványosság

2022.12.07. 10:33

Péterffy ügyvédje milliókat kap, de a tűzijátékot elvehetik a pécsiektől

Miközben Péterffy Attila, Pécs polgármestere azzal az a kérdéssel fordult a pécsiekhez, hogy szilveszterkor tűzijátékot tartsanak vagy tűzifára költsék ezt a pénzt, az MSZP-s képviselőjelöltséggel is próbálkozó átvilágító ügyvédnek az utómunkáira újabb milliós megbízást adott, ráadásul a polgármesteri autója is többe kerül, mint korábban.

B. M.

Fotós: Laufer László

Mint megírtuk, a 272 lóerős, összkerékmeghajtású, alváskényelmi csomaggal is ellátott Skoda Superb bérlésére vonatkozó szerződés alapján immár évente 4,5 millióba kerül a polgármester autózása, ráadásul az autót Péterffy Attila saját kérésére magáncélokra is használhatja. A városvezető a bérleti díj emelkedéséről ugyan nem, de a szerződéskötésről már röviden beszámolt a keddi közgyűlésre készült salátaelőterjesztésben, ugyanebben tért ki arra, hogy Bodnár Imre ügyvéddel újabb 4 millió forintos keretszerződést kötöttek, amiért 400 órát kell dolgoznia a korábban MSZP-s képviselőjelöltséggel is próbálkozó baloldali barátnak. A feladat az önkormányzat "többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok átvilágításának lezárását követő intézkedésekre vonatkozó ügyvédi szolgáltatás", és a szerződést november 22-én írták alá. 

Tíz nappal később viszont már azt a kérdést szegezték a pécsieknek Péterffyék, hogy szilveszterkor megtartsák-e a hagyományos tűzijátékot Pécsen, vagy pedig a rászorulóknak vásároljanak tűzifát. Azontúl, hogy többek szerint a kérdésfelvetés a gázzal, távhővel, elektromos árammal fűtött lakásokban élőkkel szemben nem méltányos, az előzményeket látva nem feltétlenül jelent megtakarítást érdemben. 

Érdekesség, hogy a baloldali városvezetés még 2020-ban titkolta mennyibe is kerül a tűzijáték lapunk megkeresésére, majd a városházi sajtónak végül kénytelen voltak bevallani, hogy mindössze 900 ezer forintot költöttek az év végi ünneplést megszínesítő programra, akkor azzal is büszkélkedtek, hogy az előző városvezetéshez képest kevesebbet áldoztak erre a célra. Ha ezt a takarékosabb verziót vesszük, akkor erdei köbméterenként 40 ezer forintos keményfa árral számolva mindössze  22,5 erdei köbméterre jutna. Ha az inflációs hatásokat is beleszámítjuk, akkor becsléseink szerint mai áron 1,2 milliós költséggel lehetne ugyanazt a produkciót előállítani, ebből az összegből is 30 köbméternyi fát tudnának vásárolni, míg például csak a polgármesteri autóbérléséből és az ügyvédnek adott pénzből, mintegy 8,5 millió forintból 212,5 köbmétert vehetnének. 

Az ügy a keddi közgyűlésen is téma volt, Barkóczi Csaba fideszes képviselő még azt is megkérdezte, hogy vajon arról a pécsieket megkérdezik-e, hogy a polgármesteri luxusautóra, az ügyvédekre, a 41 milliós cégvezetői prémiumra adott forrásokat inkább tűzijátékra, vagy tűzifára költsék-e, vagy mindkettőre?

Péterffy Attila válaszából az derült ki, hogy ajánlatokat kaptak a tűzijátékra, de Péterffy arról is beszélt, hogy ő tűzifán nem tud Budapestre menni, egyébként pedig 10,5 milliót áldoznak idén szociális tűzifára, amiből 400 köbméter fát vehetnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában