A takarékosság jegyében

2022.12.28. 07:02

Tovább fejlesztenek: naperőművet épít a Harkányi Gyógyfürdő

Két pályázattal összesen több mint 820 millió forint támogatást nyert a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében.

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Laufer László

Jó hírrel zárul az év a Harkányi Gyógyfürdő számára, ugyanis pozitív elbírálást és jelentős összegű forrást kapott a vállalat két beadott pályázata. 

Az egyik keretében csaknem 306 millió forint összegből egy 490 és egy 50 kilowatt teljesítményű naperőmű épül az önkormányzat által kijelölt városi tulajdonban lévő – turisztikailag nem hasznosítható – területen, valamint a fürdő régi irodaépületének tetején. Az idén 70 millió forintról 600 millió forintra növekedett a fürdő villanyszámlája, így ezen beruházás megvalósítása a legsürgetőbb, ugyanakkor a tervezési folyamat és a közbeszerzési eljárások előreláthatólag hosszabb időt fognak igénybe venni. Muity György, a Harkányi Gyógyfürdő stratégiai igazgatója a beruházással kapcsolatban lapunknak elmondta, az erőmű telepítésével a fürdő a villamosenergia-fogyasztásának közel 20 százalékát saját megújuló energiából fogja tudni fedezni.

Ez a jelenlegi árak mellett évente 120 millió forintos megtakarítást eredményezhet a villanyszámlán.

Ezen túlmenően turisztikai fejlesztésekre több mint 514 millió forint támogatást nyert a Harkányi Gyógyfürdő. A pályázat keretében egyrészt egy új, modern, készpénzmentes beléptetőrendszer telepítése, valamint a strand területén a vendéglátás minőségének javítása, arculati egységesítése valósulhat meg, hogy a vendégeket a mindig rendezett, virágos park mellett egy szép épített környezet is fogadhassa. 

A Harkányi Gyógyfürdő az elmúlt években több milliárd forint értékű fejlesztéseket valósított meg, kormányzati támogatásból. Ennek köszönhetően kialakították többek között az új, szauna- és wellness-szolgáltatásokat kínáló új fürdőrészt, megépült a téli élményfürdő (Harka Vízivilág), a négymedencés kültéri gyermekvilág. A fürdő vezetősége egy további fejlesztési ütem kiviteli terveit is elkészítette, mellyel lezárta a korábbi, 2018. év végén kapott kormányzati támogatást nyert fürdőfejlesztési projektjét. 

Hamar a gyerekek kedvence lett 

Az idén nyáron átadott és megnyitott kültéri gyerekbirodalom hamar a gyerekek kedvence lett. 

Nem is véletlen, hiszen korábban a strand területén csak a Lepke medencék melletti kisebb pancsoló szolgálta a gyerekek szórakozását. A legújabb gyerekmedencékben viszont összesen 24 élményelem jelenik meg 560 négyzetméter vízfelületben, és a pici, totyogó gyerekektől az általános iskolás korosztályig mindenkinek nagy élvezetet tud nyújtani. 

A következő fejlesztési ütem – melynek a kiviteli tervei elkészültek – egy 2000 négyzetméteres mediterrán medence, egy ezer négyzetméteres hullámmedence megépítését, továbbá egy új ételudvar, egy hűtött szeméttároló, illetve egy új strandi öltöző és szociális blokk kialakítását tartalmazza. 

Az összesen több mint 8 milliárd (a megemelkedett árak miatt közel 9 milliárd) forint értékű beruházáshoz további forrásokra pályázik a Harkányi Gyógyfürdő. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában