Traktoros felvonulás

2022.12.19. 12:22

Véméndről Somberekre gurulnak a traktorok

Adventi traktoros felvonulást szerveznek a helyi gazdák csütörtökön 16 órától, melyre minden érdeklődőt várnak.

Zs. K.

Képünk illusztráció

Fotó: KISS ANNAMARIE

A feldíszített járművel fél 5-kor indulnak Véménd felsőről, majd a Kossuth utcai parkoló, Palotabozsok felső, a pihenő Denevér presszó érintésével érnek el a sombereki Rosa Schmich térre. A pihenőállomásoknál egy kis forralt borral, teával kedveskednek a résztvevőknek. Sombereken a téren pedig a helyi termelők által készített kézműves termékek is kaphatóak lesznek. 

Nem ez lesz az egyetlen, karácsony előtti traktoros felvonulás Baranyában. Mint korábban megírtuk, Egerágon pénteken gurulnak végig a falu utcáin a fényárban úszó traktorok. A járművek december 23-án 16 órakor indulnak a Honvéd utcából, majd a Feny­ves közt, a Jókai utcát, a Petőfi utcát, ismét Fenyves közt, Pozsony utcát, Szabadság teret érintve érkeznek a Templom térre, ahol egy kis vendéglátással, hangulatos zenékkel várják az érdeklődőket. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában