Vince napra készülőben

2023.01.15. 15:40

A tőkékre a jó termésért Isten áldását kérik a gazdák

Január huszonkettedike, Vince napja jeles nap a borászok és borkedvelők számára. A néphagyomány szerint ilyenkor vesszőket kell metszeni a szőlőből, majd vízbe állítva várni, hogy kihajtson. A rügyek mennyiségéből lehet következtetni arra, hogy bőséges lesz-e a termés.

Zsíros Krisztina

Fotó: Bús Csaba

Régi szokás, hogy a szőlősgazdák Vince nap időjárásából és a metszett „Vince vesszők” állapotából következtettek a várható szüret gazdagságára. Ezen a napon egyik pincéből a másikba járva kóstolják egymás borait, a tőkékre Isten áldását kérik, s a biztonság kedvéért még babonás fortélyokat is bevetnek a jó termés elősegítésére. 

A Villány-Siklósi Borút Egyesület szervezésében a „Pincéről Pincére Variációk Vincére” rendezvény keretében, már hagyományosan színes Vince napi programokkal várják a borkedvelőket. Reggel Hordós, napközben Dűlőjáró, este pedig Vacsorázó Vince programokkal készülnek a térségben vendégeskedők számára. 

Az egész tájat megmutató Dűlőjáró Vince programban a vendégek  három útvonal közül választva busszal járhatják be a Villányi borvidéket, s közben felejthetetlen téli tájélményben, izgalmas játékokban, finom borokban és ínycsiklandó falatokban részesülnek. A Mokos Pincészetnél például a bort ásnak a föld alól, a Weingarten dűlőben vincevesszőket metszenek, és megitatják a termőföldet. Ezen kívül három bor kóstolása mellett a játékos kedvűek próbára tehetik tudásukat a Vince napi kvíz, és a borozós ügyességi játékokban. 

A Vylyan borteraszon szombaton 14 órakor zenével, forralt borral és pogácsával várják a vendégeket, majd – immár hagyományosan – Dr. Mészáros István atya mond áldást a szőlőtőkékre. Balogh Kornél szőlész mesél a szőlészeti hagyományokról, amely után a vendégek együtt metszik a Vince vesszőt, amiből később következtethetnek az idei termésre. A délutánt a palackozóban folytatják a vendégek, ahol a Vince-napi pincepörkölt mellé három bort is megkóstolhatnak. A zenéről a Büdös Vornyik zenekar gondoskodik.

A Hordós Vince program keretében a vendégek a Gergen Birtokon, a Bock Pincében, Polgár Pincészetben és a Mokos Pincészetben megismerkedhetnek a forgalomban még nem található hordókban érlelődő borokkal. Az egész napos talpon állás után, este Vacsorázó Vince program keretében a Polgár Pincészet, a SárgaHáz Borgerező, valamint Gere Tamás & Zsolt Pincészete Vince-napi kínálatából válogathatnak az érdeklődők.

Megszentelik a Vince-vesszőket

A vesszőszentelő ünnepre idén is nagy hangsúlyt fektetnek a Villányi Borvidéken. A villányi önkormányzat szervezésében vasárnap 14 órakor a Jammertal kereszthez várják a szőlősgazdákat és az érdeklődőket, Siklóson pedig ugyanebben az időpontban, az Akasztófa dűlőben található keresztnél lesz a Vince napi vesszők megáldása. Keresztes Andor plébános vezetésével,​ rövid szertartás keretében imádkoznak a jelenlévők Szent Vince közbenjárásáért, hogy ebben az évben is legyen szőlőbarát az időjárás, és legyen jó a termés. A Jóisten áldását kérik a szőlősgazdákra és a szőlőkben dolgozó munkásokra. A programon beszédet mond Riegl Gábor, Siklós polgármestere, és mint az elmúlt években, így most is pogácsával, forralt borral készülnek a Siklósi Gasztro-és Borbarátnők. Ezt követően 15 órakor szintén vessző áldást tartanak Nagytótfaluban, a Mandolás dűlőben található keresztnél.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!