Korán jöttek az elsők

2023.01.29. 16:57

Bújik már a medvehagyma, a gyűjtésre vonatkozó szabályok nem változtak

Wald Kata

Fotó: Löffler Péter

Már láthatók az első, apró medvehagyma levelek a Mecseken - várhatóan márciustól indul a szezon. A gyűjtésre vonatkozó szabályok tavaly óta nem változtak. 

Már elvétve látni apró medvehagyma leveleket a Mecseken -  a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény növekedése alapvetően március körül indul, de a folyamatosan változó klimatikus viszonyok miatti enyhe telek eredményeként már idén is kezdenek előbújni most, január vége felé a levelek. 

- Az állami erdőben, nem védett területen csak az egyéni szükségleteknek megfelelő, azaz naponta fejenként 2 kg mennyiségű gomba, gyógynövény, vagy például medvehagymalevél gyűjthető külön engedély nélkül

 - válaszolta kérdéseinkre a Mecsekerdő Zrt. Kiemelve, hogy amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni, azt az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. - A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt az erdészeteinknél lehet megvásárolni, online árverést követően - közölték. 

Fontos tudni, hogy a társaság védett természeti területre nem ad ki medvehagyma gyűjtési engedélyt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra figyelmeztet, hogy a kereskedelmi forgalomba hozott medvehagymára jelölési kötelezettség vonatkozik, azaz a címkén fel kell tüntetni a gyűjtő vagy forgalmazó nevét és címét, valamint a származási országot. 

Fontos az is, hogy felhasználás előtt mind a vásárolt, mind a saját gyűjtésből származó medvehagymát alaposan meg kell mosni. 

A gyöngyvirág levele hasonló, de mérgező

A medvehagyma friss, finom íze mellett sokféle jótékony étrendi hatással bír, fogyasztása kedvezően hat többek között a vérkeringésre és az emésztő szervrendszerre, éppen ezért a gyűjtése sokak kedvelt tavaszi elfoglaltsága.

- Akár saját részre, akár kereskedelmi célra gyűjtjük a medvehagymát, tanácsos azt a szezon elejére időzíteni, amikor még nem bújtak elő a gyöngyvirág hasonló küllemű, ám mérgező levelei. A két erdei növényt legegyszerűbben a levél dörzsölésével lehet megkülönböztetni, ugyanis csak a medvehagyma levelének van hagymaszaga

 - hangsúlyozza a Nébih. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában