Takarékoskodnak

2023.01.12. 16:49

Nem a gáz, hanem az élelmiszerek és az áram díja okozza a legnagyobb kihívást a falvakban

M. R.

Fotó: Kállai Márton

Az elmúlt hónapok áremelkedése a Szigetvár környéki kistelepüléseket is kihívások elé állítja. Takarékoskodnak, de akad olyan falu, ahol ezt már nehéz fokozni.

– Már nem tudunk min spórolni, a hivatali ügyeimet is otthonról intézem, egyetlen falugondnokkal dolgozunk a településen

 – mondta Molvány polgármestere, Horváth Lajos.

Megtudtuk a közösségvezetőktől, hogy nem a gázárak jelentik a problémát, a térségben élők ugyanis nem ezzel fűtenek, hanem fával – ezt megerősítették a molványi, bánfai, katádfai és dencsházai tapasztalatok is. Rózsafán jelen van a gáz használata, de inkább csak az önkormányzati épületeknél. Bár a tűzifa vásárlását segíti az állami támogatás, még így is megérzik a térségben ennek drágulását.

A legnagyobb problémát az áram díja jelenti a településeken. Bár december végéig a közvilágításban a korábbi árak alapján történt az elszámolás, januártól már a jóval magasabb díj alapján világíthatnak a falvak, előreláthatólag több mint négyszeres költségnövekedésre számítanak a közösségvezetők e téren.

Molványban például januártól kilowattonkénti 190 forintos díjjal kalkulálnak, így a korábbi hetvenezer helyett 350-400 ezer forint közti értékre becslik a világítás költségeit.

Katádfán a spórolás és energiatakarékosság jegyében már el is kezdték a lámpák korszerűsítését, ezt tervezik Dencsházán is, ahol a kevéssé energiatakarékos fénycsöveket modern ledekre cserélnék. 

Kobra Ottó dencsházai polgármestertől megtudtuk, hogy Dencsházán kiemelt problémát jelent a főzőkonyha üzemeltetése, ahol elektromos áramot használnak az ételek készítéséhez.

– A villanyszámla a szokásos százezerről hatszázezerre ugrott, az élelmiszerek ára is komoly emelkedést mutat. Próbálunk egyszerűbb ételeket készíteni, de nem akarjuk, hogy ez a minőség rovására menjen. Az intézményekben is spórolunk, amikor csak lehet, letekerjük a fűtést

 – számolt be Kobra Ottó.

Az élelmiszerárak emelkedését minden falu lakója megérzi, de van, ahol a helyi termelés segít ezen könnyíteni némileg. Rózsafán és Katádfán saját savanyító üzem működik, a Bánfán termelt zöldségeket is Katádfán dolgozzák fel, ez támogatja a helyi gazdaságot, illetve a települések önkormányzatai is ellátják élelmiszer-támogatásokkal a lakosságot, amikor lehetséges. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában