Többszörösen ünnepeltek

2023.01.25. 10:40

Névadójuk és alapítójuk emlékét máig tisztelik a pálosok

Néhány nap eltéréssel követi egymást januárban Remete Szent Pál és Boldog Özséb ünnepe, akiket az időbeli és földrajzi távolság ellenére valami mégis összeköt: kettejük nyomdokaiban járnak ma is a Pécsen is jelenlévő pálos szerzetesek.

Mohay Réka

Forrás: Pécsi Egyházmegye

A Pécsi Egyházmegye is hírt adott arról, hogy január 15-én, Remete Szent Pál ünnepén újították meg szerzetesi fogadalmukat a pálos rend pécsi közösségének tagjai. Az ünnepi szentmisére a Lyceum-templomban került sor Felföldi László megyés püspök, Bíró László nyugalmazott tábori püspök, Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök, illetve a pécsi rendház pálos szerzeteseinek ünneplésével. 

Ezt az ünnepet január 20-án Boldog Özséb napja követi. A két szentéletű férfi között közel ezer év és jó pár kilométer távolság húzódik, a pálos rend által azonban nevük szorosan összefonódott.

Boldog Özséb 1200 körül született Esztergomban, s már korán elkötelezetté vált a keresztény hit iránt, hivatásul a papságot választotta. A feljegyzések alapján szerény, csendes férfi volt, aki egész életében tanult, rengeteget olvasott, írt. Életrajza szerint vagyonát szétosztotta a szegények között, majd Pilisszántó közelében néhány társával remeteségbe vonult. Isteni sugallat, látomás vezette arra, hogy monostort és templomot alapítson itt, majd a pécsi Jakab-hegyi remetéket is közösségébe vonta. 

Lapunknak egy korábban adott interjúban Bánkuti Gábor történész arról számolt be a pálos rend eredetét illetően, hogy a középkorban több, egymással laza kapcsolatban álló remeteközösség mintegy két évszázad alatt vált központi irányítású szerzetesrenddé. A közösségek összefogását, elindítását azonban Özsébhez kötik, akit a pálos rend alapítójaként tisztelnek. 

A pécsi Pálos Lelki Központ az alapító emlékére rövid videót is közzétett Facebook-­oldalán, amelyben arról hallhatunk, Özséb nyitott volt a körülötte élőkre, s Jézus apostolokat meghívó tevékenysége példájára szervezte közösségbe a remetéket. Ezt tükrözi a szent híres látomása is, melyben apró lángokat kellett nagy fénycsóvává összegyűjtenie – ez máig tükrözi a pálos rend karizmáját is.

A rend névadója azonban nem ő, hanem Remete Szent Pál, aki a 3-4. század táján élt Egyiptomban, akit első ismert keresztény remeteként tisztel az emlékezet, mint a szerzetesség atyja. 

A róla szóló legendák leggyakoribb eleme egy holló, aki az isteni gondviselés jeleként csőrében hordozta a remete egyetlen mindennapi táplálékát, egy darab kenyeret. Oroszlánokkal is szokás ábrázolni, a hívő emlékezet szerint ugyanis két oroszlán kaparta sírhelyét a sivatag homokjában. Ezek az elemek a pálos rend címerén és épületein is visszaköszönnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában