Grandiózus ajándék a máltaiaknak

2023.01.06. 15:53

Rászorulókhoz kerülnek a Palatinus berendezései

A Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével szociális intézmények és rászoruló családok kaphatják meg a felújítása miatt most bezárt Palatinus Hotel jó állapotú berendezéseit, bútorait.

Szűcs Zsolt

Fotó: Löffler Péter

Két esztendőre szorgos munkáskezek váltják a pihenő turistákat, a koncertek, bálok helyett pedig gépek zajától visszhangzik majd a város legnagyobb és legpatinásabb szállodája. A legutóbb a hetvenes évek végén felújított Palatinus – akkoriban még Pannonia – Grand Hotel mára megérett egy igazán alapos rekonstrukcióra, az üzemeltető Hotelker Kft. pedig a napokban neki is látott a munkának.

Fotós: Löffler Péter

Amint azt a projektkezdő sajtóbejáráson megtudhattuk, az épület technológiájában és szobáiban gyökeresen megújul. Utóbbiak száma a mai kerek százról nyolcvan körülire csökken, amelyek azonban tágasabb térrel, és mai szocreálos szürkeségükből a káprázatos Bartók terem vagy a lobbi szecessziós tereihez, illetve az épület eredeti miliőjéhez igazodó küllemmel fogadják majd a 2025 elején visszatérő vendégeket. Mindezt a legmodernebb, környezetbarát technikával működtetve.

Miközben a mai szobabelsők a leendő négy csillaghoz már valóban nem lennének méltók, a bútorok, beépített szekrények, szaniterek, sőt sok nyílászáró állapota és állaga ugyanakkor sokkalta jobb annál, hogy a bontáskor baltával-réselővel kibontva a szemétben kelljen végezniük. Sőt, szolídabb környezetben tökéletesen alkalmasak még a további használatra. Szerencsére a tulajdonos is így gondolkodott, még örvendetesebb, hogy ugyanakkor nem értékesítésre, hanem karitatív célokra szánva a hotel teljes használható berendezését.

Fotós: Löffler Péter

Már csak az volt a kérdés, hogyan juttassák el mindezt a rászorulókhoz – e híd szerepét végül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiója vállalta magára. Amint arról regionális vezetőjük, Jónás Gergely, illetve a Bojcsev András, a Hotelker Kft. ügyvezetője beszámolt, a munkát a szakszerű bontást, illetve szállítást a szolgálat munkatársai és önkéntesei már meg is kezdték. A szekrények, ágyak, hűtőszekrények, tévék, matracok, párnák, textilek, fürdőszobai szaniterek és ajtók-ablakok elsősorban a máltaiak szociális, közösségi épületeiben, idősotthonokban kelhetnek új életre. Emellett valódi életminőség-javulást vihetnek majd a megye legszegényebb településein kiszemelt új gazdáik családi otthonaiba is. A rászoruló érdeklődők a szolgálat weboldalán juthatnak az igénylés lehetőségéről további információhoz.

Új szintre emeli az adományozást is

A szeretetszolgálat regionális vezetője, Jónás Gergely a mostani adományozás kapcsán fontosnak tartotta kiemelni, hogy miközben rengeteg olyan rossz állapotú adomány is érkezik hozzájuk, amelyeket tulajdonosai valójában kidobásra szántak, a Palatinustól egyáltalán nem ilyeneket kaptak. Előbbieket sokszor már ők, illetve ellátottjaik sem tudják semmire sem használni. A Hotelker Kft. felajánlása ugyanakkor kitűnő példája az ideális, átgondolt, valóban segítő szándéknak. Ez pedig jelentősen megkönnyíti az ő munkájukat is, emellett nagyon sokat javíthat gondozottjaik életkörülményein. Nagy segítséget nyújt tovább abban is, hogy e szemlélet térhódításával új szintre emelkedhessen az adományozói kultúránk is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!